 |
| Let me love you |
HARRY STYLES
Úgy tesz mintha uralkodni tudna felettem. Ő határozza meg a köztünk lévő minimális távolságot, mellyel néha közelebb enged, néha ellök. Csókunk azonban meg nem szűnik. Mintha ajkaink egybe keltek volna, testünk viszont szabadulna az esküvőről. Hirtelen azonban elválunk egymástól. Meglepett tekintettel nézek lányra, aki kacér mosollyal az arcán megfogja a kezem és lassú léptekkel araszol az ágyának a széléhez, így kikerülve annak az esélyét, hogy átessünk az ágy támláján. Egy hirtelen mozdulattal lök az ágyra, kezemmel meg kell támasztanom magam, hogy hátra ne dőljek, ám úgy tűnik neki pont ez volt a szándéka. Jobb kezével lassan dönt hátra, míg el nem fekszem az ágyon. Ő lovagló ülésben foglal helyet felettem, majd miután kiélvezte a pillanatot, hogy ő uralkodik lassan fölém mászott.
- Kinek is kell félnie kitől? - teszi fel a kérdést fülembe suttogva. Mély nevetést vált ki belőlem, kezemmel végig simítok karján, amit teljesen fejem mellett támaszt. A libabőr végigfut rajta. Egy másodpercre úgy tűnik elgyengül és én leszek az erősebbik fél, de hirtelen nyakamba bújva apró csókokat kezd nyomni bőrömre. Habár élvezem a helyzetet, úgy érzem nekem kell a férfinek lennem, így kezeimet fenekére vezetem, amitől egy kicsit megtorpan. Egy finom és gyors mozdulattal lököm magam mellé az ágyra, majd én pattanok fölé, karjait feje fölé szorítom egy kezemmel, másikkal pedig az arcát takaró tincseket tűröm el. Ajkai halványan elválnak, így alattam fekve tisztán kivehető milyen gyorsan zakatol a szíve.
- Ezt te sem gondoltad komolyan. - arcomon kielégült mosoly húzódik végig. Tekintetemet szeméről ajkaira vezetem, azonnal neki esek. Testünk fel-le hullámzik csókunk közben, az előbbi helyzettel ellentétben most teljesen egymásra vagyunk hangolódva és nem áll ellent nekem. Óvatosan araszolva haladok a szájától az állkapcsához, majd onnan a nyakára, végül a kulcscsontjain állapodnak meg ajkaim. Szabad kezemmel dereka alá nyúlok és még jobban megemelem, hogy teljesen egybe olvadjunk és könnyebben elérjem bőrét. Ajkaim közé szívva az érintetlenül tiszta részt a kulcscsontján, Juliett alig hallhatóan felnyög. Tekintetemet arcára emelem, majd elégedett mosollyal harapok picit bőrébe, mikor látom a szépségtől elvarázsolt arcát. Szemeit lehunyja, így még jobban beleéli magát a dologba. Érzem ahogy apró termete megremeg alattam. Halkan bőrébe kuncogva egy apró lágy csókot adok utoljára, majd elengedem eddig erősen szorított kezeit, amit ő aztán egészen maga mellé húz. Teljesen fölé mászok, hogy arcunk egy vonalba legyen. Hosszú pillái majdnem eltakarják hatalmas szemeit. Számmal súrolom az övét, érzem, ahogy igyekszik elemelkedni az ágytól, hogy megcsókolhasson. - Nem volt elég? - suttogom, majd hüvelykujjammal megsimítom alsó ajkát.
- Mert neked elég volt? - kontráz vissza, közben ujjaival lassan tapogatózik pólóm alatt. Elmosolyodom szemtelenségén, így még egy erős csókot lehellek szájára.
- Késő van már. - mondom, erre arca kicsit komolyabbá válik. Mintha szemei elől eltűnnének a ködös nézetek és újra a valóságot látja.
- Igazad van... - köszörüli meg torkát, nyel egyet, majd oldalra fordítja fejét, nyilván kellemetlenül érzi magát, de az én arcomról még mindig nem fagy le a mosoly. Miután még mindig nem mozdulok felőle kénytelen rám nézni. - Felülhetnék? - kérdi kis csípőséggel a hangjában.
- Maradjak éjszakára? - kérdésem hirtelen éri őt. Szemei hatalmasra nyílnak, köpni-nyelni nem tud. Zavartan néz egyenesen a szemembe, nem tudja eldönteni, hogy most csak vicceltem-e. - Csak nem engedheted, hogy egyedül hazamenjek.
- Tudsz vigyázni magadra. Téged úgysem tudna senki letámadni. - neveti el mondandója végét, ami kicsit megnyugtat, hogy nem rontottam el az előbb a kedvét,
- Te még is megtetted. - tekintetem hasára vezetem, ahol jobb kezemet lassan felfelé, mutató ujjammal picit felemelem pólóját, így utat nyerve felfelé. Mikor újra szemébe nézek, ismét azt a meglepettséget látom. Ajkai elválnak, mikor ujjaimmal végig simítok mellének alsó részén. Váratlanul lelök magáról erősebben mint azt én valaha is gondoltam róla. Felpattan az ágyról, majd bizonytalanul megáll előttem. Hasára a póló rongyosan esik vissza. Ujjait szájához emelve gondolkozik. Én is felülök az ágyon, de még így is fel kell néznem rá egy picit. A halkan duruzsoló tévé fénye tökéletesen átvilágít ruházatán, így láthatom vékony alkatát, ami teljesen elcsábít. Alig tudok magamon uralkodni, hogy ne kapjam el lábait, így magamra húzva a lányt.
- Itt maradnál...? - maga sem tudja, hogy jó ötlet-e, hogy ne menjek el. Igazából én sem, de most túlságosan el van telve a fejem olyan gondolatokat, hogy mit csinálnék, ha itt maradnék. És végül is nem véletlen jöttem én ide.
- Ha te is szeretnéd. - mondom halvány mosollyal az arcomon. Juliett szinte azonnal megfordul és az ajtó felé indul. Ijedten ugrok fel az ágyról és követem lépteit. Ő a kilincs felé nyújtja kezét, mikor én elkapom vékony csuklóját. Nem tudom, hogy mit akart volna csinálni, és hogy én mért akadályoztam meg benne, de most újra szemtől szemben állunk, ő fejét magasan felemelve bámul arcomba én pedig állkapcsomat megfeszítve komoly tekintettel pillantok le rá. - Szeretnék maradni. - a lány pislog egy párat, majd egy halvány mosollyal lerázza erős mancsom kezéről. Mozdulatát folytatja, ekkor veszem észre, hogy az ajtóban lévő kulcs után nyúl, hogy azzal bezárhassa a hatalmas ajtót. Ismét felém fordul, majd vakító fehér fogait megvillogtatja felém, amitől nekem is vidámabbá válik az arcom. Egészen az ajtónak lököm a lányt, teljesen hozzá lapulok, majd kezeimet a derekáról a fenekére vezetem, így kapom fel egy egyszerű mozdulattal. Karjait átdobja a vállam felett, teljesen egy szintbe kerülünk. Teste megremeg, ahogy lábait körülfonja derekam körül. Óvatosan közelíti meg a szám, majd megcsókol.
Iszonyatosan fáradtan ébredek puha takarók között. Mozgolódok egy kicsit, ekkor tűnik fel, hogy karom a vállamtól kezdve zsibbad és alig érzem. Pislogva egy párat a hajnali homályban meglátom a mellettem kedvesen alvó Juliettet, aki karomat használja párnának. Nyelek egyet, majd óvatosan húzom ki alól végtagom, ő ekkor belekapaszkodik az eddig karom alatt lévő párnába. Nyugodtan kelek ki az ágyból, hisz tudom tegnap este semmi nem történt miután itt maradtam. Jópár csókváltásnál és tapogatózásnál messzebb nem mentünk. Tulajdonképpen egyikünk sem volt benne biztos, hogy jó ötlet lenne-e, ha most lefeküdnénk. Nem akartam őt kihasználni. Egyszerűen nem lett volna helyes. Az ágy szélére ülve, beletúrok hajamba és körbenézek a szobámban ruháim után kutatva. Mind a földön hever, természetesen. Halkan szedem fel a cuccaim, belebújok fekete farmer nadrágomba, pólómat is magamra húzom. A még mindig az ágyban fekvő lány halkan nyög egyet, ekkor megfordulok. Még mindig alszik. Feltérdelek az ágyra, majd egy picit csókot nyomok a homlokára, amitől ő jó érzéssel bújik még jobban a párnához. Leszállok az ágyról, felkapom még a földről dzsekimet és a cipőim, majd lassan az ajtóhoz lopózok.
A folyosón lopakodva osonok, reménykedem, hogy Jason még alszik, vagy esetleg nincs is itthon. Halkan sétálok le a lépcsőn, minden reccsenésnél megállok egy pillanatra, de egyik szobából sem érkezik válasz, így feltételezem, hogy mindenki alszik még. Mikor a földszintre érek felkapom magamra a dzsekimet és piciket ugrálva felhúzom lábaimra cipőm. Ekkor érdekes hangot hallok. Azonnal megállok, fejemet oldalra fordítom. Ijedten meredünk egymásra a házvezető nővel, aki miután felismer kicsit megnyugszik. Mutató ujjamat a számra helyezem ezzel jelezve, hogy egy szót se erről. Biccent egyet, majd elmosolyodik s mintha nem is látott volna senkit hátat fordít és elindul a konyha felé.
- Harry? - érkezik mögülem egy érdes férfi hang. Szívem megáll, mikor felismerem a gazdáját. Hatalmasat nyelek, lélegezni nem merek. Óvatosan fordulok meg, ekkor látom meg a lépcső utolsó fokán főnökömet akin nem tudom eldönteni, hogy egyszerűen álmos vagy furcsállja a dolgot, hogy itt vagyok. - Te hogy kerülsz ide? - kérdi szinte azonnal. - szemeim hatalmasra nyitom. Még csak az egyik cipőmet húztam fel így még csak futni sem tudok, vagy hasonló.
- Épp most érkezett. - suttog Rosa, aki éppen hogy kilép a konyhából és Jason felé pillant. - De ha kérhetem halkabban. A fiúnak is mondtam, hogy inkább a cipőjét is vegye le, nehogy nekem itt csörömpöljön. A kis lány még alszik. - förmed rá főnökömre, aki összevont szemöldökkel biccent felé, de még mindig rosszalló tekintettel pillant rám.
- Miért jöttél? - kérdi most már halkabban és közelebb jön, hogy kezet foghassunk. Arca a szokásosnál is komolyabb, nem tudom elhitte-e amit a házvezető nő mondott, de reménykedem nem lesznek retorziói ennek a kis kalandnak.
- Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy elvigyelek-e Ryanhez. - nyögök be valami teljesen hihető dolgot. - nem sokára fogadhat látogatókat. - tisztázom a tényeket. Jason azonban nem úgy reagál, ahogy én azt akartam. Csak megrázza fejét és végig simít az arcán.
- Nem kell, kölyök. Majd délután talán bemegyünk Juliettel. - szívem egy kicsit bedobban, mikor kiejti a száján a nevét. Furcsa, hogy így mondja, még sosem mentek ketten sehova, de nem kérdőjelezem meg, igyekszem minél hamarabb kimászni a csávából.
- Rendben, akkor én el is indulok. - mondom egy halvány mosollyal az arcomon, majd kezet rázunk. Elkösöznök Rosától, aki felém sem tekintve int egyet nekem háttal és kiviharzok a házból. Ez nagyon húzós volt.
- Kinek is kell félnie kitől? - teszi fel a kérdést fülembe suttogva. Mély nevetést vált ki belőlem, kezemmel végig simítok karján, amit teljesen fejem mellett támaszt. A libabőr végigfut rajta. Egy másodpercre úgy tűnik elgyengül és én leszek az erősebbik fél, de hirtelen nyakamba bújva apró csókokat kezd nyomni bőrömre. Habár élvezem a helyzetet, úgy érzem nekem kell a férfinek lennem, így kezeimet fenekére vezetem, amitől egy kicsit megtorpan. Egy finom és gyors mozdulattal lököm magam mellé az ágyra, majd én pattanok fölé, karjait feje fölé szorítom egy kezemmel, másikkal pedig az arcát takaró tincseket tűröm el. Ajkai halványan elválnak, így alattam fekve tisztán kivehető milyen gyorsan zakatol a szíve.
- Ezt te sem gondoltad komolyan. - arcomon kielégült mosoly húzódik végig. Tekintetemet szeméről ajkaira vezetem, azonnal neki esek. Testünk fel-le hullámzik csókunk közben, az előbbi helyzettel ellentétben most teljesen egymásra vagyunk hangolódva és nem áll ellent nekem. Óvatosan araszolva haladok a szájától az állkapcsához, majd onnan a nyakára, végül a kulcscsontjain állapodnak meg ajkaim. Szabad kezemmel dereka alá nyúlok és még jobban megemelem, hogy teljesen egybe olvadjunk és könnyebben elérjem bőrét. Ajkaim közé szívva az érintetlenül tiszta részt a kulcscsontján, Juliett alig hallhatóan felnyög. Tekintetemet arcára emelem, majd elégedett mosollyal harapok picit bőrébe, mikor látom a szépségtől elvarázsolt arcát. Szemeit lehunyja, így még jobban beleéli magát a dologba. Érzem ahogy apró termete megremeg alattam. Halkan bőrébe kuncogva egy apró lágy csókot adok utoljára, majd elengedem eddig erősen szorított kezeit, amit ő aztán egészen maga mellé húz. Teljesen fölé mászok, hogy arcunk egy vonalba legyen. Hosszú pillái majdnem eltakarják hatalmas szemeit. Számmal súrolom az övét, érzem, ahogy igyekszik elemelkedni az ágytól, hogy megcsókolhasson. - Nem volt elég? - suttogom, majd hüvelykujjammal megsimítom alsó ajkát.
- Mert neked elég volt? - kontráz vissza, közben ujjaival lassan tapogatózik pólóm alatt. Elmosolyodom szemtelenségén, így még egy erős csókot lehellek szájára.
- Késő van már. - mondom, erre arca kicsit komolyabbá válik. Mintha szemei elől eltűnnének a ködös nézetek és újra a valóságot látja.
- Igazad van... - köszörüli meg torkát, nyel egyet, majd oldalra fordítja fejét, nyilván kellemetlenül érzi magát, de az én arcomról még mindig nem fagy le a mosoly. Miután még mindig nem mozdulok felőle kénytelen rám nézni. - Felülhetnék? - kérdi kis csípőséggel a hangjában.
- Maradjak éjszakára? - kérdésem hirtelen éri őt. Szemei hatalmasra nyílnak, köpni-nyelni nem tud. Zavartan néz egyenesen a szemembe, nem tudja eldönteni, hogy most csak vicceltem-e. - Csak nem engedheted, hogy egyedül hazamenjek.
- Tudsz vigyázni magadra. Téged úgysem tudna senki letámadni. - neveti el mondandója végét, ami kicsit megnyugtat, hogy nem rontottam el az előbb a kedvét,
- Te még is megtetted. - tekintetem hasára vezetem, ahol jobb kezemet lassan felfelé, mutató ujjammal picit felemelem pólóját, így utat nyerve felfelé. Mikor újra szemébe nézek, ismét azt a meglepettséget látom. Ajkai elválnak, mikor ujjaimmal végig simítok mellének alsó részén. Váratlanul lelök magáról erősebben mint azt én valaha is gondoltam róla. Felpattan az ágyról, majd bizonytalanul megáll előttem. Hasára a póló rongyosan esik vissza. Ujjait szájához emelve gondolkozik. Én is felülök az ágyon, de még így is fel kell néznem rá egy picit. A halkan duruzsoló tévé fénye tökéletesen átvilágít ruházatán, így láthatom vékony alkatát, ami teljesen elcsábít. Alig tudok magamon uralkodni, hogy ne kapjam el lábait, így magamra húzva a lányt.
- Itt maradnál...? - maga sem tudja, hogy jó ötlet-e, hogy ne menjek el. Igazából én sem, de most túlságosan el van telve a fejem olyan gondolatokat, hogy mit csinálnék, ha itt maradnék. És végül is nem véletlen jöttem én ide.
- Ha te is szeretnéd. - mondom halvány mosollyal az arcomon. Juliett szinte azonnal megfordul és az ajtó felé indul. Ijedten ugrok fel az ágyról és követem lépteit. Ő a kilincs felé nyújtja kezét, mikor én elkapom vékony csuklóját. Nem tudom, hogy mit akart volna csinálni, és hogy én mért akadályoztam meg benne, de most újra szemtől szemben állunk, ő fejét magasan felemelve bámul arcomba én pedig állkapcsomat megfeszítve komoly tekintettel pillantok le rá. - Szeretnék maradni. - a lány pislog egy párat, majd egy halvány mosollyal lerázza erős mancsom kezéről. Mozdulatát folytatja, ekkor veszem észre, hogy az ajtóban lévő kulcs után nyúl, hogy azzal bezárhassa a hatalmas ajtót. Ismét felém fordul, majd vakító fehér fogait megvillogtatja felém, amitől nekem is vidámabbá válik az arcom. Egészen az ajtónak lököm a lányt, teljesen hozzá lapulok, majd kezeimet a derekáról a fenekére vezetem, így kapom fel egy egyszerű mozdulattal. Karjait átdobja a vállam felett, teljesen egy szintbe kerülünk. Teste megremeg, ahogy lábait körülfonja derekam körül. Óvatosan közelíti meg a szám, majd megcsókol.
Iszonyatosan fáradtan ébredek puha takarók között. Mozgolódok egy kicsit, ekkor tűnik fel, hogy karom a vállamtól kezdve zsibbad és alig érzem. Pislogva egy párat a hajnali homályban meglátom a mellettem kedvesen alvó Juliettet, aki karomat használja párnának. Nyelek egyet, majd óvatosan húzom ki alól végtagom, ő ekkor belekapaszkodik az eddig karom alatt lévő párnába. Nyugodtan kelek ki az ágyból, hisz tudom tegnap este semmi nem történt miután itt maradtam. Jópár csókváltásnál és tapogatózásnál messzebb nem mentünk. Tulajdonképpen egyikünk sem volt benne biztos, hogy jó ötlet lenne-e, ha most lefeküdnénk. Nem akartam őt kihasználni. Egyszerűen nem lett volna helyes. Az ágy szélére ülve, beletúrok hajamba és körbenézek a szobámban ruháim után kutatva. Mind a földön hever, természetesen. Halkan szedem fel a cuccaim, belebújok fekete farmer nadrágomba, pólómat is magamra húzom. A még mindig az ágyban fekvő lány halkan nyög egyet, ekkor megfordulok. Még mindig alszik. Feltérdelek az ágyra, majd egy picit csókot nyomok a homlokára, amitől ő jó érzéssel bújik még jobban a párnához. Leszállok az ágyról, felkapom még a földről dzsekimet és a cipőim, majd lassan az ajtóhoz lopózok.
A folyosón lopakodva osonok, reménykedem, hogy Jason még alszik, vagy esetleg nincs is itthon. Halkan sétálok le a lépcsőn, minden reccsenésnél megállok egy pillanatra, de egyik szobából sem érkezik válasz, így feltételezem, hogy mindenki alszik még. Mikor a földszintre érek felkapom magamra a dzsekimet és piciket ugrálva felhúzom lábaimra cipőm. Ekkor érdekes hangot hallok. Azonnal megállok, fejemet oldalra fordítom. Ijedten meredünk egymásra a házvezető nővel, aki miután felismer kicsit megnyugszik. Mutató ujjamat a számra helyezem ezzel jelezve, hogy egy szót se erről. Biccent egyet, majd elmosolyodik s mintha nem is látott volna senkit hátat fordít és elindul a konyha felé.
- Harry? - érkezik mögülem egy érdes férfi hang. Szívem megáll, mikor felismerem a gazdáját. Hatalmasat nyelek, lélegezni nem merek. Óvatosan fordulok meg, ekkor látom meg a lépcső utolsó fokán főnökömet akin nem tudom eldönteni, hogy egyszerűen álmos vagy furcsállja a dolgot, hogy itt vagyok. - Te hogy kerülsz ide? - kérdi szinte azonnal. - szemeim hatalmasra nyitom. Még csak az egyik cipőmet húztam fel így még csak futni sem tudok, vagy hasonló.
- Épp most érkezett. - suttog Rosa, aki éppen hogy kilép a konyhából és Jason felé pillant. - De ha kérhetem halkabban. A fiúnak is mondtam, hogy inkább a cipőjét is vegye le, nehogy nekem itt csörömpöljön. A kis lány még alszik. - förmed rá főnökömre, aki összevont szemöldökkel biccent felé, de még mindig rosszalló tekintettel pillant rám.
- Miért jöttél? - kérdi most már halkabban és közelebb jön, hogy kezet foghassunk. Arca a szokásosnál is komolyabb, nem tudom elhitte-e amit a házvezető nő mondott, de reménykedem nem lesznek retorziói ennek a kis kalandnak.
- Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy elvigyelek-e Ryanhez. - nyögök be valami teljesen hihető dolgot. - nem sokára fogadhat látogatókat. - tisztázom a tényeket. Jason azonban nem úgy reagál, ahogy én azt akartam. Csak megrázza fejét és végig simít az arcán.
- Nem kell, kölyök. Majd délután talán bemegyünk Juliettel. - szívem egy kicsit bedobban, mikor kiejti a száján a nevét. Furcsa, hogy így mondja, még sosem mentek ketten sehova, de nem kérdőjelezem meg, igyekszem minél hamarabb kimászni a csávából.
- Rendben, akkor én el is indulok. - mondom egy halvány mosollyal az arcomon, majd kezet rázunk. Elkösöznök Rosától, aki felém sem tekintve int egyet nekem háttal és kiviharzok a házból. Ez nagyon húzós volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése