31. Fejezet - Az erőssége lesz a veszte

Juliett Wahlberg

Chasing Cars

A kanapén elterülve fekszem, kezemben egy ma délelőtt a könyvtárból beszerzett új költeménnyel, ami egyébként egy nagyszerű könyv, most mégsem kimondottan köti le a figyelmemet. A szél süvítését elengedve fülem mellett idézem fel a tegnap este történteket, miközben próbálom leplezni az arcomra kiülő széles mosolyt. A könyvet az ölembe ejtem, hamar rájövök, hogy így nem sok értelme van az olvasásának, hogy körülbelül egy fél mondatot sem tudok visszaidézni, mert csak a tegnap este jár a fejemben. Még mindig nem tudom teljesen feldolgozni, eddig olyan hihetetlen volt már csupán a gondolata is annak, hogy bármilyen kapcsolatba legyek vele. Erre tessék; most majdnem csak rajta kívül semmi másra nem tudok gondolni. 

- Juliett, gyere fel légyszíves! - hallom meg Jason hangját az emelet felől. Szemöldökömet ráncolva teszem le a könyvet a dohányzóasztalra, majd indulok el a lépcső felé. 

- Igen? - lépek be kíváncsian Jason szobájába, ahol most járok hivatalosan először. Persze, a felderítő körutamról neki nem kell tudnia. 

- Beszélni szeretnék veled - mondja anélkül, hogy akár egy pillanatra felém fordulna. A szekrényén pakolászik valamit, ha jól látom papírkupacok hegye tornyosul rajta. Meglepetten, ugyanakkor rémesen kíváncsian megyek beljebb a különösen rendezett szobában, és ülök le az ágy mellett pihenő fotelban. Jason ekkor fordul meg, ajkait összepréseli még mielőtt teljes súlyával a szekrénynek dőlne, s kezeit összefonná mellkasa előtt. 

- Hallgatlak - mondom bátorításkép, mikor megunom a már hosszú percek óta tartó néma csöndet. Jason arca zavart, mintha nemigen akarna erről beszélni, csupán muszáj, vagy esetleg kötelességének érti. 

- Legutóbb már mondtam neked, hogy nem szeretném, ha többet lennél Harry közelében, mint amennyit muszáj, ugye? - kérdezi, majd állkapcsát megfeszítve szegezi rám a tekintetét. A szám hirtelen kiszárad, szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy tud arról, hogy tegnap este Harry a szobámban járt, és ha arról nem is, hogy mik történtek a falakon belül, abban is biztos vagyok, hogy már annak sem örül, hogy Harry megközelítette az ajtómat. 

- Mondtad, igen. És? - kérdezek vissza, miközben igyekszem a legnagyobb nyugodtságot mutatni, ami tőlem telik jelen esetben. 

- Nem véletlenül mondtam - mondja anélkül, hogy akár egy pillanatra is elvenné rólam rideg szemeit.
- Igen, gondoltam - válaszolok vállamat lazán megvonva. Nem reagál azonnal, egy-két percig csak nézzük egymást, majd végül Jason töri meg a ránk telepedő csendet. 

- Nem ismered Harryt. Neki senki nem fontos, ő csak.. - a mondata félbeszakad, mikor az asztalra rakott telefonja hangosan csilingelni kezd. Azonnal odakapom a tekintetem, de túl messze van ahhoz, hogy a nevet letudjam olvasni, így nem tudom meg, ki keresi. 

- A francba - morogja Jason az orra alatt, majd felkapja a telefont, s a füléhez emeli. - Mondd - szól bele türelmetlenül. Nem hallom a vonal másik végén lévő mit mond, de Jason hirtelen kikerekedő szemei nem sejtetnek jót. 

- Hé, hé! Lassabban, kölyök - mondja, miközben nekem hátat fordítva a szoba hatalmas ablakához sétál. Néhány másodpercig csönd van, szemöldökömet ráncolva várom, hogy történjen valami. 

- Te jól vagy? - intézi a következő kérdést a vonalban lévő ismeretlenhez. - Maradj ott, tíz perc és ott vagyok! - utasítja Jason, miközben hirtelen elfordul az ablaktól, s a szekrényről felkapva pár dolgot az ajtó felé indul. - És Harry! Eszedbe se jusson vissza menni! - mondja idegesen, miközben nem törődve velem kirohan a szobából. Szemeim kikerekednek, a lábaim automatikusan kezdenek el mozogni. 

- Mi történt? - kérdezem Jason után loholva, aki már rég a nappaliban van. Hamar utolérem, de úgy tesz, mintha meg se hallana. 

- Maradj itthon - utasít, mintha csak egy alkalmazott lennék, és már el is hagyja a házat. Nagyokat pislogva nézek utána. Bambán fordulok meg, tekintetem azonnal találkozik Rosaéval. 

- Mi történt? - kérdezi ő is, de én csak megrázom a fejem. A telefonbeszélgetést játszom vissza magamban, próbálok rájönni mi történhetett. 

- Ne aggódj, nem lesz baja - szólal meg Rosa halvány, amolyan mindent tudó mosollyal az arcán. Szemeim kikerekednek, számat tátva pillantok a bejárónő után, aki laza mozdulatokkal sétál vissza a konyhába, ahová követem én is. 

- Miről beszélsz? - kérdezem kíváncsian, miközben helyet foglalok az egyik konyhai széken, lábaimat felhúzva magamhoz. 

- Mr. Styles régóta dolgozik már apáddal. Kemény dió, nem kell aggódnod - mondja, amit hallva arcom megnyúlik. - Ne nézz rám így, nem apád vagyok, hogy ne tűnjenek fel a dolgok - mondja még mindig mosollyal az arcán. 

- Én.. 

- Nem kell magyarázkodnod. Én csak féltelek, Juliett. Tudom, hogy milyen emberek dolgoznak apádnak. Mind ugyanolyan, Harry csupán kevés dologban tűnik ki a többi közül - darálja. 

- Miben? - kérdezem kíváncsian, miközben az izgatottságtól izzadó ujjaimat tördelem. 

- Sokkal makacsabb. Sokkal elszántabb. Mert neki nincs mit veszítenie. Nem fél. Az erőssége lesz a veszte. Túl vakmerő. 

- Honnan tudod mindezt? - kérdezem szinte suttogva, még mindig az előbb hallottakat emésztgetve. 

- Szerinted apád miért őt tartja ilyen közvetlen közel magához? Fiatalkori önmagára emlékezteti, arról nem is beszélve, hogy ő is tudja, hogy Harrynek a munkája a mindene. Ezért él.

Két nap telt el azóta, hogy a titokzatos telefonhívást követően Jason elrohant, mindent és mindenkit itt hagyva maga mögött. Azóta minden megváltozott, bár azt nem biztos, hogy megtudnám mondani, hogy miben. Jason aznap éjjel későn ért haza, már éjjel fél kettő is elmúlt, mikor hallottam az autómotor hangját a ház elől.
Azóta összesen talán kétszer találkoztunk. Nem szól senkihez, az is csoda ha itthon van. Feszült, ideges. Bizton állítom, hogy ha meggyújtanék mellette egy gyufát, akkor a ház egy pillanat alatt a levegőbe röpülne.
- Volt már ilyen? - kérdezem Rosat, bambán magam elé bámulva. Nem kell ránéznem, pontosan tudja miről beszélek, ahogy azt is tudja, hogy ezt én is tudom.
- Volt. Nem is egyszer. Nem kell aggódnod - válaszol halvány mosollyal az arcán, miközben a kezében lévő konyharuhával végigtörli a pultot, majd leteszi a ruhadarabot. Bár válaszának némileg meg kellett volna nyugtatnia, korántsem így történt. Aggaszt, hogy azóta Harryről sem hallottam, ahogyan az is, hogy Jason miért viselkedik így a napokban.
- De mi történhetett? - kíváncsiskodok tovább, miközben ujjaimat tördelve próbálom szabályozni idegességem.
- Juliett - fordul felém Rosa - Hagyd ezt. Ne ásd bele magad, mert csak magadnak ártasz vele. Pontosan tudod, hogy apádat mi veszi körül. Ne keveredj bele. Ami pedig ennél is fontosabb; nem véletlenül akar távol tartani apád is ettől. Ismeri az embereit, és elhiheted nekem, hogy ha ő azt akarja, hogy minél kevesebb szál fűzzön Harryhez, akkor annak oka van - a házvezetőnő darálása meglep, nagyokat pislogva veszem tudomásul amit mond. Az agyamban lévő fogaskerekek folyamatosan forognak. Miért? Miért akar mindenki ennyire határozottan távol tartani tőle? Mi van benne, ami miatt még ő maga is ódzkodik attól, hogy közeledjen hozzám? Mit tud mindenki más, amit nekem nem akarnak elmondani?