 |
| The Birds |
HARRY STYLES
Mocskos egy telep ez. Ryan grimaszolni kezd mikor a kocsiból kiszállva megérzi a szagokat amik a csatornából jönnek. Halkan lopakodunk messzebb a járműtől. Egy utcával odébb álltunk meg mint ahová megyünk.
- Biztos vagy ebben? - kérdezi a másik a falnak tapadva, pedig még csak a megfelelő utcában sem vagyunk.
- Nem. - nyögök miközben körbenézve a gyárépületen rájövök, hogy majdnem egy utcahosszúságnyi az egész. Ajkamba harapva kezdek gondolkozni, hogyha Juliett odabent van mégis, hogy találjuk meg? A falon melyen Ryan támaszkodik a legalacsonyabb ablak is túl magasan van ahhoz, hogy elérjük. Miközben én fejemet töröm a bejutásunkon, társam teljesen elbizonytalanodva rúg bele egy jelentéktelen szemétbe a földön. - Megtennéd, hogy nem vonod ránk a figyelmüket? - szúrós pillantásokat intézek felé, árad belőle a pesszimizmus ami engem is teljesen elnyom, pedig túlteng bennem az önbizalom. Biztos vagyok benne, hogy Juliett odabent van.
- Mintha lenne bent valaki. - forgatja meg barna szemeit.
Jó pár méterrel arrébb sétálva az épület hátsó sarkához érkezünk. Egy magas kopott fehér színű kerítés húzódik tovább így körbekerítve a gyár többi területét. Elég gyenge az anyaga, egy kézzel is kettétörhető, érthetetlen, hogy minek rakták ide. Ryanre pillantok aki, mintha fejemben gondolkodna biccent egyet. Nagy levegőt veszek. Karomat hátrahúzom majd lendületesen ökölbe szorított kézzel betöröm az egyik darabját. Meglepetésemre semmi hangot nem adott ki magából mindössze egy nagy része a kerítésen belül landol. Mi ez kartonpapír?
Óvatosan mászunk át a lyukon. Szerencsénkre valamiféle elhasznált gumi tároló hely mögött lyukadunk ki. Hozzásimulunk a büdös anyagokhoz, mögüle próbálunk leskelődni. Kezemet hátul tartva adok jelet a másiknak, hogy indulhasson. Talán kicsit túlreagáljuk hisz az udvaron nincs kint senki, de nem kizárt, hogy figyelnek minket.
Ryan megdermedve csapódik az épület falához miután átfutott ezen a pár méteres távolságon. Körülnézek. Én is követem munkatársam míg ott nem landolok mellette.
- Menj! - suttogok, állammal a legközelebbi törött ablakos ajtó felé bökök. Csendesen lopakodva mászunk át a törött üvegen, így bejutva az épületbe. Egy hosszú folyosóra lyukadunk ki.
- Hallok valamit. - szinte csak artikulálásából értek meg valamit, hang nem jön ki vékonyka ajkain. Fülelni kezdek. Fejemet felemelem, hogy tisztán tudjak radarozni. Jól mondta. Két férfi beszélget nem messze tőlünk. Előrelépnék, de akkor rájövök a padló csupa sár és növényzet. Régen járhattak már ebben a gyárban. Ajkaimat beszippantva próbálok egy hangot sem kiadva előre osonni és kinézni a folyosó végére. Ott állnak. Két magas nagy darab fickó. Kezükben cigaretta. A helyzethez képest vidáman mutogatnak egymásnak, mint a régi cimborák.
Jelzek a másiknak. Arra kell tovább mennünk és nem hiszem, hogy ők körbevezetnének az épületben. Lassan nyúlok nadrágom hátsó része felé. A kocsiban tartogatott pisztolyomat most muszáj volt elraknom. Ryan hasonlóképp tesz. Mellkashoz emeli a fegyvert, majd rám pillantva biccent. Két lövés másodpercek alatt durran el. Két élet dermedten hullik a földre. Homlokukból a vér könnyként csurog végig arcukon. Állkapcsom megfeszül látva a két hullát. Meghaltak. Megöltük őket. Ajkaim elválnak. Ezt tényleg én tettem?!
- Mennünk kell tovább! - társam megrángatja kabátom a nyakrészén. Igaza van.
Az épület belseje egyszerűbb, mint gondoltam volna. Az egész mindössze egy vagy két nagy folyosóból áll, azokból ütött kopott ajtókon keresztül termek nyílnak. Bármennyire csendben lopakodtunk volt, hogy egy-egy hegyomlás hirtelen kirontott a teremből, de végül ők is úgy végezték mint az előző kettő.
A folyosó végére érve mögöttünk már több élettelen holttest is fekszik. Lihegve állunk meg és visszanézünk.
- Szép. - nyújtja el az "é" betűt Ryan. Nem válaszolok. Szemem nem tudom a hullákra emelni. Én nem ezt akartam. Sosem akartam gyilkolni. Mégis most a kezemben itt egy fegyver ami már több ember életét is kioltotta. - Nézd! - böki meg az oldalam, így irányba fordítva. A folyosó végén a sarokban egy ferde ajtó egy kis egérrágta sarokba vezető utat zár el. Szemöldökömet felvonom. Óvatosan az ajtóhoz hajolok, hogy fülemet odatapasztva hallgatózni kezdjek. Zöld szemeim hatalmasra kerekednek mikor beszéd hangokat hallok. Eddig kételkedtem benne, hogy Juliett biztos itt van-e, de már nincs kétség.
Lassan nyitom ki az ajtót, meglepetésemre az egy hangot sem ad ki, pedig elég rozogának tűnik. Egy pincébe vezető lépcső tárul elénk. Az egész korom sötét, mindössze lent világít valami égő szerűség. A lépcső alján egy kétajtós szekrény ácsorog a szoba felé bámulva. Még csak észre sem vesz minket a kopasz fejével.
- Még egyszer kérdezem. Ki az a srác?! - egy hangos alak dühöngve tombol a pincében, de válasz nem érkezik kérdésére. Lefelé sétálva egyre közelebb érünk a kopaszhoz, nem sokára kénytelenek leszünk támadni. - Áh! Hasznavehetetlen vagy. - hallom, ahogy az illető fegyverének tárát igazítja. Hogy mi?!
A lépcső utolsó fokairól leugorva ütöm le az izmos férfit, aki csak megszédülve oldalra esik egy csőnek, ami kidurranva gőzt enged ki magából. Egy fegyver eldördül. Női sikítás. Mielőtt bármit is látnék a teremből a gőz mindent körülvesz. Engem hirtelen a semmiből elkap hátulról a testőr és szorongatni kezd. Lábaim elemelkednek a földtől.
- Ezért meghalsz, töpörtyű! - karjaival elszorítja az enyéimet. Lábaimmal a levegőben próbálok valami fogást találni mielőtt még kiszorítja belőlem a lelket. Érzem ahogy a könyököm nagyot roppanva feszülnek testemnek. Mit tegyek?! Mindjárt elvesztem minden erőmet, ráadásul Ryant sem látom, hogy segíthetne. Hirtelen újabb fegyver sül el, ezúttal ez mögülem jön. Támadóm Lassan ereszti el karjaim. Lábam megérinti a földet. Hátratekintek. A fickó fennakadt szemekkel dől oldalra, társam pedig fegyverét fenn tartva jelenik meg mögötte. Nyelek egyet majd köszönetképp biccentek egyet.
Semmit nem látni a gőztől. Kezünkben a fegyverekkel megyünk előre a pincében, de úgy tűnik már nincs veszély. Mintha mindenki eltűnt volna a szobából. Már-már kezdünk elkábulni, mikor a csőhöz sétálva rátalálok egy karra. Rozsdás, de ne nehezen elfordítom, ekkor a cső megszűnik szivárogni. Kalimpálva a kezünkkel próbálunk valamit látni odabent.
- Harry! - szólít fel Ryan aki ha jól látom a terem másik felében guggol.Odarohanok, akkor látom meg Juliettet a földön fekve, kezei hátrakötözve, így a székkel együtt borult.
- Menj előre, tisztítsd a terepet, őt én elintézem. - lököm meg a másikat, hogy az az ajtó felé indulva figyeljen, hogy ne álljon menekülési utunkba senki.
A lány kezei elernyedve esnek a földre mikor kikötözöm annak szorítását. Haja a mocsokba lógva takarja el arcát. Két ujjammal remegve nyakához nyúlok. Nagyot sóhajtok mikor megérzem, életben van. Nem is foglalkozok mással, leszedem a széket róla, majd fáradt testét karjaimba veszem. Élettelen rongyként csuklik össze. Csak bírd ki!
Megtalálva a főbejáratot már kényelmesen tudunk kijönni. A személy aki még bent volt akkor a pincében teljesen eltűnt, még Ryan sem találta meg. De most nem is ez a legfontosabb.
Társam nyitja az autóm hátsó ülésének ajtaját. Óvatosan behelyezem Juliettet majd én magam is hátraülök. Fejét ölembe helyezem. Mutató ujjammal halványan eltűröm a piszkos tincseket az arcából. Egy csúnya piros-lila seb éktelenkedik halántékán, de golyó behatolásának nyomát sehol nem látom. Pedig biztos vagyok benne, hogy még mielőtt a nagydarab elesett eldördült egy pisztoly. Félek, komolyabb baja is esett amiről egyelőre még nem tudunk.
Gyorsan száguldunk az autóval, a kereszteződésben szinte szét sem nézett a sofőr, de nem volt időm óvásra inteni, hisz nem mertem levenni a szemem Juliettről. Olyan ártatlan. Úgy érzem az én hibám, hogy ilyen helyzetbe került. Helyre kell hoznom. Kezem mely eddig kézfején pihent hirtelen megdermed, mikor a lány megmozgatja azt majd összekulcsolja ujjainkat.
- Juliett?! - emelem fel a hangom, arcomra leheletnyi mosoly ül ki az örömtől, hogy magánál van.
- Te jó ég, mi történt? - kérdez vissza Ryan aki teljesen megijedt hirtelen megszólalásomtól.
- Magához tért. - mondom halkan szinte már csak magamnak. Mozgolódni kezd a lány. Szemöldökét összehúzva izeg-mozog, míg ki nem nyitja szemeit és azokkal a gyönyörű hosszú pillákkal keretezett íriszek nem találkoznak az enyéimmel.
- Biztos vagy ebben? - kérdezi a másik a falnak tapadva, pedig még csak a megfelelő utcában sem vagyunk.
- Nem. - nyögök miközben körbenézve a gyárépületen rájövök, hogy majdnem egy utcahosszúságnyi az egész. Ajkamba harapva kezdek gondolkozni, hogyha Juliett odabent van mégis, hogy találjuk meg? A falon melyen Ryan támaszkodik a legalacsonyabb ablak is túl magasan van ahhoz, hogy elérjük. Miközben én fejemet töröm a bejutásunkon, társam teljesen elbizonytalanodva rúg bele egy jelentéktelen szemétbe a földön. - Megtennéd, hogy nem vonod ránk a figyelmüket? - szúrós pillantásokat intézek felé, árad belőle a pesszimizmus ami engem is teljesen elnyom, pedig túlteng bennem az önbizalom. Biztos vagyok benne, hogy Juliett odabent van.
- Mintha lenne bent valaki. - forgatja meg barna szemeit.
Jó pár méterrel arrébb sétálva az épület hátsó sarkához érkezünk. Egy magas kopott fehér színű kerítés húzódik tovább így körbekerítve a gyár többi területét. Elég gyenge az anyaga, egy kézzel is kettétörhető, érthetetlen, hogy minek rakták ide. Ryanre pillantok aki, mintha fejemben gondolkodna biccent egyet. Nagy levegőt veszek. Karomat hátrahúzom majd lendületesen ökölbe szorított kézzel betöröm az egyik darabját. Meglepetésemre semmi hangot nem adott ki magából mindössze egy nagy része a kerítésen belül landol. Mi ez kartonpapír?
Óvatosan mászunk át a lyukon. Szerencsénkre valamiféle elhasznált gumi tároló hely mögött lyukadunk ki. Hozzásimulunk a büdös anyagokhoz, mögüle próbálunk leskelődni. Kezemet hátul tartva adok jelet a másiknak, hogy indulhasson. Talán kicsit túlreagáljuk hisz az udvaron nincs kint senki, de nem kizárt, hogy figyelnek minket.
Ryan megdermedve csapódik az épület falához miután átfutott ezen a pár méteres távolságon. Körülnézek. Én is követem munkatársam míg ott nem landolok mellette.
- Menj! - suttogok, állammal a legközelebbi törött ablakos ajtó felé bökök. Csendesen lopakodva mászunk át a törött üvegen, így bejutva az épületbe. Egy hosszú folyosóra lyukadunk ki.
- Hallok valamit. - szinte csak artikulálásából értek meg valamit, hang nem jön ki vékonyka ajkain. Fülelni kezdek. Fejemet felemelem, hogy tisztán tudjak radarozni. Jól mondta. Két férfi beszélget nem messze tőlünk. Előrelépnék, de akkor rájövök a padló csupa sár és növényzet. Régen járhattak már ebben a gyárban. Ajkaimat beszippantva próbálok egy hangot sem kiadva előre osonni és kinézni a folyosó végére. Ott állnak. Két magas nagy darab fickó. Kezükben cigaretta. A helyzethez képest vidáman mutogatnak egymásnak, mint a régi cimborák.
Jelzek a másiknak. Arra kell tovább mennünk és nem hiszem, hogy ők körbevezetnének az épületben. Lassan nyúlok nadrágom hátsó része felé. A kocsiban tartogatott pisztolyomat most muszáj volt elraknom. Ryan hasonlóképp tesz. Mellkashoz emeli a fegyvert, majd rám pillantva biccent. Két lövés másodpercek alatt durran el. Két élet dermedten hullik a földre. Homlokukból a vér könnyként csurog végig arcukon. Állkapcsom megfeszül látva a két hullát. Meghaltak. Megöltük őket. Ajkaim elválnak. Ezt tényleg én tettem?!
- Mennünk kell tovább! - társam megrángatja kabátom a nyakrészén. Igaza van.
Az épület belseje egyszerűbb, mint gondoltam volna. Az egész mindössze egy vagy két nagy folyosóból áll, azokból ütött kopott ajtókon keresztül termek nyílnak. Bármennyire csendben lopakodtunk volt, hogy egy-egy hegyomlás hirtelen kirontott a teremből, de végül ők is úgy végezték mint az előző kettő.
A folyosó végére érve mögöttünk már több élettelen holttest is fekszik. Lihegve állunk meg és visszanézünk.
- Szép. - nyújtja el az "é" betűt Ryan. Nem válaszolok. Szemem nem tudom a hullákra emelni. Én nem ezt akartam. Sosem akartam gyilkolni. Mégis most a kezemben itt egy fegyver ami már több ember életét is kioltotta. - Nézd! - böki meg az oldalam, így irányba fordítva. A folyosó végén a sarokban egy ferde ajtó egy kis egérrágta sarokba vezető utat zár el. Szemöldökömet felvonom. Óvatosan az ajtóhoz hajolok, hogy fülemet odatapasztva hallgatózni kezdjek. Zöld szemeim hatalmasra kerekednek mikor beszéd hangokat hallok. Eddig kételkedtem benne, hogy Juliett biztos itt van-e, de már nincs kétség.
Lassan nyitom ki az ajtót, meglepetésemre az egy hangot sem ad ki, pedig elég rozogának tűnik. Egy pincébe vezető lépcső tárul elénk. Az egész korom sötét, mindössze lent világít valami égő szerűség. A lépcső alján egy kétajtós szekrény ácsorog a szoba felé bámulva. Még csak észre sem vesz minket a kopasz fejével.
- Még egyszer kérdezem. Ki az a srác?! - egy hangos alak dühöngve tombol a pincében, de válasz nem érkezik kérdésére. Lefelé sétálva egyre közelebb érünk a kopaszhoz, nem sokára kénytelenek leszünk támadni. - Áh! Hasznavehetetlen vagy. - hallom, ahogy az illető fegyverének tárát igazítja. Hogy mi?!
A lépcső utolsó fokairól leugorva ütöm le az izmos férfit, aki csak megszédülve oldalra esik egy csőnek, ami kidurranva gőzt enged ki magából. Egy fegyver eldördül. Női sikítás. Mielőtt bármit is látnék a teremből a gőz mindent körülvesz. Engem hirtelen a semmiből elkap hátulról a testőr és szorongatni kezd. Lábaim elemelkednek a földtől.
- Ezért meghalsz, töpörtyű! - karjaival elszorítja az enyéimet. Lábaimmal a levegőben próbálok valami fogást találni mielőtt még kiszorítja belőlem a lelket. Érzem ahogy a könyököm nagyot roppanva feszülnek testemnek. Mit tegyek?! Mindjárt elvesztem minden erőmet, ráadásul Ryant sem látom, hogy segíthetne. Hirtelen újabb fegyver sül el, ezúttal ez mögülem jön. Támadóm Lassan ereszti el karjaim. Lábam megérinti a földet. Hátratekintek. A fickó fennakadt szemekkel dől oldalra, társam pedig fegyverét fenn tartva jelenik meg mögötte. Nyelek egyet majd köszönetképp biccentek egyet.
Semmit nem látni a gőztől. Kezünkben a fegyverekkel megyünk előre a pincében, de úgy tűnik már nincs veszély. Mintha mindenki eltűnt volna a szobából. Már-már kezdünk elkábulni, mikor a csőhöz sétálva rátalálok egy karra. Rozsdás, de ne nehezen elfordítom, ekkor a cső megszűnik szivárogni. Kalimpálva a kezünkkel próbálunk valamit látni odabent.
- Harry! - szólít fel Ryan aki ha jól látom a terem másik felében guggol.Odarohanok, akkor látom meg Juliettet a földön fekve, kezei hátrakötözve, így a székkel együtt borult.
- Menj előre, tisztítsd a terepet, őt én elintézem. - lököm meg a másikat, hogy az az ajtó felé indulva figyeljen, hogy ne álljon menekülési utunkba senki.
A lány kezei elernyedve esnek a földre mikor kikötözöm annak szorítását. Haja a mocsokba lógva takarja el arcát. Két ujjammal remegve nyakához nyúlok. Nagyot sóhajtok mikor megérzem, életben van. Nem is foglalkozok mással, leszedem a széket róla, majd fáradt testét karjaimba veszem. Élettelen rongyként csuklik össze. Csak bírd ki!
Megtalálva a főbejáratot már kényelmesen tudunk kijönni. A személy aki még bent volt akkor a pincében teljesen eltűnt, még Ryan sem találta meg. De most nem is ez a legfontosabb.
Társam nyitja az autóm hátsó ülésének ajtaját. Óvatosan behelyezem Juliettet majd én magam is hátraülök. Fejét ölembe helyezem. Mutató ujjammal halványan eltűröm a piszkos tincseket az arcából. Egy csúnya piros-lila seb éktelenkedik halántékán, de golyó behatolásának nyomát sehol nem látom. Pedig biztos vagyok benne, hogy még mielőtt a nagydarab elesett eldördült egy pisztoly. Félek, komolyabb baja is esett amiről egyelőre még nem tudunk.
Gyorsan száguldunk az autóval, a kereszteződésben szinte szét sem nézett a sofőr, de nem volt időm óvásra inteni, hisz nem mertem levenni a szemem Juliettről. Olyan ártatlan. Úgy érzem az én hibám, hogy ilyen helyzetbe került. Helyre kell hoznom. Kezem mely eddig kézfején pihent hirtelen megdermed, mikor a lány megmozgatja azt majd összekulcsolja ujjainkat.
- Juliett?! - emelem fel a hangom, arcomra leheletnyi mosoly ül ki az örömtől, hogy magánál van.
- Te jó ég, mi történt? - kérdez vissza Ryan aki teljesen megijedt hirtelen megszólalásomtól.
- Magához tért. - mondom halkan szinte már csak magamnak. Mozgolódni kezd a lány. Szemöldökét összehúzva izeg-mozog, míg ki nem nyitja szemeit és azokkal a gyönyörű hosszú pillákkal keretezett íriszek nem találkoznak az enyéimmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése