Juliett Wahlberg
 |
| Eyes on fire |
- Nos, szépségem - szólal meg mély hangján, miközben a szoba sarkában elhelyezett széket elém helyezi, majd leül rá. - Beszélgessünk egy kicsit - mondja, hanyag mosolyt vetve felém. Kezével a szék háttámláján támaszkodik meg, hüvelykujjával öklét simogatja. A férfi pillantása pár másodpercig megakad rajtam, kezd zavarba ejtően sokáig bámulni, majd arcán a mosoly kiszélesedik.
- Hihetetlen, mennyire hasonlítasz apádra - nevet fel, majd nyelvével benedvesíti ajkait, mielőtt újabb témát dobna fel. - Tudod, apáddal régi barátok vagyunk - mosolyodik el, tekintetét rólam a padló egy jelentéktelen pontjára viszi, mintha levetítené maga előtt barátságuk kis filmjét. - Azután ismerkedtünk meg, hogy ott hagyott titeket, és idejött. Már akkor is tudta mindenki ki az a Jason Wahlberg, de elkövetett egy hibát és lecsukták. Öt teljes évig voltunk cellatársak, és ez alatt az idő alatt világi cimborák lettünk. Ez akkor sem szakadt meg, mikor szabadultunk. Egy hónappal előbb jött ki, mint én. Teltek a hónapok, és úgy tűnt a sok éves kemény munkám végre eredményt nyer. Apáddal elértem azt, amit mindig is elakartam. Aztán egy decemberi napon, megállt egy rendőrautó az utcánkban. A menyasszonyom zokogott, mikor bilinccsel a kezemen vittek el a zsaruk - arca megszilárdul, ismét engem kezd bámulni. Nem mutatom ki, mégis kíváncsian várom a történet végét, bár van elképzelésem afelől, milyen jellegű lesz.
- Apád dobott fel. Ő a birodalmát veszítette volna el, én pedig a családomat veszítettem - mondja, szeme dühtől csillog. Megugrok, mikor felpattan a székről és idegesen arrébb lökve azt kezd előttem sétálgatni.
- Három napja szabadultam. Amikor nemrég megtudtam, hogy Jasonnél "új arc" lakik azonnal megnéztelek magamnak. Egy pillanatba telt rájönnöm, hogy ki vagy. A szépséged anyádé, de mégis tetőtől talpig Wahlberg vagy - mondja, a mondat első felétől azonban nemigen sikerül felfognom a második felét. Szemeim kikerekednek.
- Nem kell félned, nem ismertem anyádat. Mikor megismertem apádat folyton rólatok beszélt. Még fényképeket is mutatott. Faltam minden szavát, hiszen felnéztem rá, többek közt azért, mert neki megvolt az, ami nekem addig soha nem adatott meg. Birodalma, hatalma és ami a legfontosabb; családja. Már akkor gyönyörű voltál, anyádról nem is beszélve. Jason minden nap elmondta, mennyire sajnálja, hogy ott hagyott titeket.
A szememben összegyűlt könnyek bent tartása érdekében nagyokat pislogok. A férfi olyan téma felé kezd evezni, amiről nagyon nem szeretnék beszélni.
- Amikor apád lecsukatott, akkor elvette tőlem azt, ami értelmet adott az életemnek. Elvette tőlem azt, akit szerethettem. Aki a családot jelentette nekem, és aki nekem az egyetlen volt - közelebb jön, miközben beszél, egyik kezével a székem háttámláján támaszkodik meg, a másikat arcomhoz emeli. Azonnal elfordítom a fejem, nem akarom, hogy hozzám érjen.
- Ugyanolyan kemény dió vagy, mint apád. Ezt nem gondoltam volna - mondja, rideg kék szemeivel arcomat pásztázza. Ellöki magát a széktől, nekem hátat fordítva indul el az ajtó felé, amin alig tíz perce bejött.
- Mióta lecsuktak tervezgetem, hogy egyszer kamatostul visszaadok mindent apádnak, és azzal, hogy te megjelentél, csak megkönnyítetted a dolgomat. Ő elvette tőlem a lehetőséget, hogy családom lehessen. Most én fosztom meg őt attól, ami még értelmet ad az életének. Tőled.
A szavak még el sem jutnak teljesen a tudatomig, az ajtó hatalmas csapódása máris megugraszt. Eddig határozottan biztattam magam, miszerint nem kell aggódnom, nem lesz semmi baj. Ebben azonban már egyáltalán nem vagyok biztos.
Talán egy óra, talán kettő telt el azóta, hogy még egy pisszenést sem hallottam. Egyedül vagyok, a lámpa villódzása lassan megőrjít, lenge öltözékemnek hála szüntelenül ráz a hideg. Az ablakok deszkákkal vannak befedve, néha behallatszik egy-egy kutyaugatás, ezen kívül azonban semmi. Egy lélek sem jár erre, se egy autó, se semmi.
- Sokat gondolkodtam, hogy mégis mit csináljak most, hogy Jason Wahlberg legféltettebb kincse van a tulajdonomban - lép be újra ugyanaz a férfi, aki legelőször is itt volt. - Aztán rájöttem; ki kell élveznem - mosolyodik el. - Az egyetlen baj, hogy ismerem apádat és tudom, hogy legalább két tucat kis csicskája kutat már utánad, csak hogy bevágódhassanak a nagykutyánál - borostáját simogatva dől neki a falnak. Próbálom szabályozni ajkaim remegését, de a hidegtől - s talán a félelemtől is - ez nehezebben megy, mint gondoltam.
- Hallottál már az orosz rulettről? - kérdezi a férfi közelebb jőve hozzám. Szemöldökömet ráncolom, szokatlan, hogy milyen hirtelen vált mindig témát, de igyekszem tartani magam ahhoz, hogy semmilyen érzelmet nem hagyok leolvasni az arcomról. Szikla szilárdan bámulom rideg kék szemeit. Pontosan tudom mi az úgynevezett orosz rulett, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy egy olyan férfinak, mint ő, tényleg csak szórakozás az egész. Még ha abban meg is hal valaki.
Testem megfeszül, a levegő a mellkasomban ragad, mikor az előttem nyugodtan sétálgató férfi egy pisztolyt húz elő kabátjából. Nem az, amivel a házból kihozott, ez pontosan olyan, amilyennel az általa említett játékot szokás játszani.
- Kérdéseket fogok feltenni. Ha válaszolsz rá, akkor nem eshet bajod. Azonban ha nem.. Nos, onnantól csak a szerencsédben bízhatsz - suttogja hátam mögül a fülembe.
- Remélem érthető voltam - teszi hozzá, annak ellenére, hogy egész eddig teljesen egyoldalú volt a beszélgetés. Egyszer sem szólaltam meg, mióta beültettek az autóba, és nem is fogok. Történjék bármi.
- Ki az a fiatal srác, aki mostanában apád jobb keze? - érkezik az első kérdés. A szívem kihagy egy ütemet, azonnal tudom kire gondol. Göndör fürtjei, zöld szemei és az a pimasz féloldalas mosoly azonnal megjelenik szemeim előtt. - Halljam! - üvölt rám a férfi, ezzel kiragadva gondolataimból.
Arcom ugyan megremeg, egy pillanat erejéig elgondolkodok rajta, hogy talán válaszolnom kellene a kérdésekre, de ezt az ötletet hamar elvetem. Kizárólag az előttem lévő falat bámulva ülök tovább, szinte érzem, ahogy a hangulat kezd felforrni a szobában.
- Rendben van - motyogja a férfi. Megremegek. - Látod ezt? - hajol le hozzám, miközben felmutat egy töltényt. Azt hiszem, már beletörődött, hogy nem fogok szóba állni vele, ám úgy tűnik ez nem kimondottan zavarja. Rutinos mozdulatokkal helyezi be a lőszert a tárba, majd megpörgeti azt. Gyors léptekkel sétál mellém, a pisztolyt határozott mozdulattal felemeli, ujját a ravaszra helyezi, és lő.
- Hihetetlen, mennyire hasonlítasz apádra - nevet fel, majd nyelvével benedvesíti ajkait, mielőtt újabb témát dobna fel. - Tudod, apáddal régi barátok vagyunk - mosolyodik el, tekintetét rólam a padló egy jelentéktelen pontjára viszi, mintha levetítené maga előtt barátságuk kis filmjét. - Azután ismerkedtünk meg, hogy ott hagyott titeket, és idejött. Már akkor is tudta mindenki ki az a Jason Wahlberg, de elkövetett egy hibát és lecsukták. Öt teljes évig voltunk cellatársak, és ez alatt az idő alatt világi cimborák lettünk. Ez akkor sem szakadt meg, mikor szabadultunk. Egy hónappal előbb jött ki, mint én. Teltek a hónapok, és úgy tűnt a sok éves kemény munkám végre eredményt nyer. Apáddal elértem azt, amit mindig is elakartam. Aztán egy decemberi napon, megállt egy rendőrautó az utcánkban. A menyasszonyom zokogott, mikor bilinccsel a kezemen vittek el a zsaruk - arca megszilárdul, ismét engem kezd bámulni. Nem mutatom ki, mégis kíváncsian várom a történet végét, bár van elképzelésem afelől, milyen jellegű lesz.
- Apád dobott fel. Ő a birodalmát veszítette volna el, én pedig a családomat veszítettem - mondja, szeme dühtől csillog. Megugrok, mikor felpattan a székről és idegesen arrébb lökve azt kezd előttem sétálgatni.
- Három napja szabadultam. Amikor nemrég megtudtam, hogy Jasonnél "új arc" lakik azonnal megnéztelek magamnak. Egy pillanatba telt rájönnöm, hogy ki vagy. A szépséged anyádé, de mégis tetőtől talpig Wahlberg vagy - mondja, a mondat első felétől azonban nemigen sikerül felfognom a második felét. Szemeim kikerekednek.
- Nem kell félned, nem ismertem anyádat. Mikor megismertem apádat folyton rólatok beszélt. Még fényképeket is mutatott. Faltam minden szavát, hiszen felnéztem rá, többek közt azért, mert neki megvolt az, ami nekem addig soha nem adatott meg. Birodalma, hatalma és ami a legfontosabb; családja. Már akkor gyönyörű voltál, anyádról nem is beszélve. Jason minden nap elmondta, mennyire sajnálja, hogy ott hagyott titeket.
A szememben összegyűlt könnyek bent tartása érdekében nagyokat pislogok. A férfi olyan téma felé kezd evezni, amiről nagyon nem szeretnék beszélni.
- Amikor apád lecsukatott, akkor elvette tőlem azt, ami értelmet adott az életemnek. Elvette tőlem azt, akit szerethettem. Aki a családot jelentette nekem, és aki nekem az egyetlen volt - közelebb jön, miközben beszél, egyik kezével a székem háttámláján támaszkodik meg, a másikat arcomhoz emeli. Azonnal elfordítom a fejem, nem akarom, hogy hozzám érjen.
- Ugyanolyan kemény dió vagy, mint apád. Ezt nem gondoltam volna - mondja, rideg kék szemeivel arcomat pásztázza. Ellöki magát a széktől, nekem hátat fordítva indul el az ajtó felé, amin alig tíz perce bejött.
- Mióta lecsuktak tervezgetem, hogy egyszer kamatostul visszaadok mindent apádnak, és azzal, hogy te megjelentél, csak megkönnyítetted a dolgomat. Ő elvette tőlem a lehetőséget, hogy családom lehessen. Most én fosztom meg őt attól, ami még értelmet ad az életének. Tőled.
A szavak még el sem jutnak teljesen a tudatomig, az ajtó hatalmas csapódása máris megugraszt. Eddig határozottan biztattam magam, miszerint nem kell aggódnom, nem lesz semmi baj. Ebben azonban már egyáltalán nem vagyok biztos.
Talán egy óra, talán kettő telt el azóta, hogy még egy pisszenést sem hallottam. Egyedül vagyok, a lámpa villódzása lassan megőrjít, lenge öltözékemnek hála szüntelenül ráz a hideg. Az ablakok deszkákkal vannak befedve, néha behallatszik egy-egy kutyaugatás, ezen kívül azonban semmi. Egy lélek sem jár erre, se egy autó, se semmi.
- Sokat gondolkodtam, hogy mégis mit csináljak most, hogy Jason Wahlberg legféltettebb kincse van a tulajdonomban - lép be újra ugyanaz a férfi, aki legelőször is itt volt. - Aztán rájöttem; ki kell élveznem - mosolyodik el. - Az egyetlen baj, hogy ismerem apádat és tudom, hogy legalább két tucat kis csicskája kutat már utánad, csak hogy bevágódhassanak a nagykutyánál - borostáját simogatva dől neki a falnak. Próbálom szabályozni ajkaim remegését, de a hidegtől - s talán a félelemtől is - ez nehezebben megy, mint gondoltam.
- Hallottál már az orosz rulettről? - kérdezi a férfi közelebb jőve hozzám. Szemöldökömet ráncolom, szokatlan, hogy milyen hirtelen vált mindig témát, de igyekszem tartani magam ahhoz, hogy semmilyen érzelmet nem hagyok leolvasni az arcomról. Szikla szilárdan bámulom rideg kék szemeit. Pontosan tudom mi az úgynevezett orosz rulett, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy egy olyan férfinak, mint ő, tényleg csak szórakozás az egész. Még ha abban meg is hal valaki.
Testem megfeszül, a levegő a mellkasomban ragad, mikor az előttem nyugodtan sétálgató férfi egy pisztolyt húz elő kabátjából. Nem az, amivel a házból kihozott, ez pontosan olyan, amilyennel az általa említett játékot szokás játszani.
- Kérdéseket fogok feltenni. Ha válaszolsz rá, akkor nem eshet bajod. Azonban ha nem.. Nos, onnantól csak a szerencsédben bízhatsz - suttogja hátam mögül a fülembe.
- Remélem érthető voltam - teszi hozzá, annak ellenére, hogy egész eddig teljesen egyoldalú volt a beszélgetés. Egyszer sem szólaltam meg, mióta beültettek az autóba, és nem is fogok. Történjék bármi.
- Ki az a fiatal srác, aki mostanában apád jobb keze? - érkezik az első kérdés. A szívem kihagy egy ütemet, azonnal tudom kire gondol. Göndör fürtjei, zöld szemei és az a pimasz féloldalas mosoly azonnal megjelenik szemeim előtt. - Halljam! - üvölt rám a férfi, ezzel kiragadva gondolataimból.
Arcom ugyan megremeg, egy pillanat erejéig elgondolkodok rajta, hogy talán válaszolnom kellene a kérdésekre, de ezt az ötletet hamar elvetem. Kizárólag az előttem lévő falat bámulva ülök tovább, szinte érzem, ahogy a hangulat kezd felforrni a szobában.
- Rendben van - motyogja a férfi. Megremegek. - Látod ezt? - hajol le hozzám, miközben felmutat egy töltényt. Azt hiszem, már beletörődött, hogy nem fogok szóba állni vele, ám úgy tűnik ez nem kimondottan zavarja. Rutinos mozdulatokkal helyezi be a lőszert a tárba, majd megpörgeti azt. Gyors léptekkel sétál mellém, a pisztolyt határozott mozdulattal felemeli, ujját a ravaszra helyezi, és lő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése