 |
| the hills |
HARRY STYLES
- Ide tudnál figyelni egy kicsit?!
- Természetesen. - sóhajtok egyet, miután nagy nehezen levettem a szemem a konyhában felhúzott lábakkal olvasgató lányról. Jason felvonja a szemöldökét, amitől kicsit összébb húzom magam. Szedd össze magad, Harry! Ajkaimat beszívom és érdeklődve dörzsölöm tenyeremet, térdemen könyökölve. Látom a tekintetén, hogy nem nézi jó szemmel, hogy ennyire legeltetem a szemem, de nem teszi szóvá, sóhajt egyet, majd hajába túr.
- Ryan elment. - dől hátra komoly tekintettel, várva a reakciómat. Oldalra húzom a szám.
- És?
- Gondoltam, hogy nem ráz meg túlságosan. - pillant a földre, majd vissza rám - Fontos ügyre hivatkozva elutazott egy hétre, így addig - kénytelen vagyok - téged megbízni Juliett vigyázásával.
- Szórakozol?! - csattanok ki, hangomat talán túlzottan felemelem. Szemem sarkából látom, hogy a konyhában meghúzódó lány is felkapja a fejét. Jason orrnyergét simítja nyugtatásképp. Mély levegőt veszek, ajkam belső felét harapdálva várom, hogy főnököm megszólaljon és esetlegesen visszavonja előbb kitűzött feladatomat. - Jason... Nem gyerek már, tud magára vigyázni - mondom kissé halkabban és bizalmaskodva - Ráadásul Rosa is visszatért már. Semmi szükség erre. - látom, ahogy az erős férfi koponya végre megvilágosodik előttem aztán bólogatni kezd.
- Igazad van. - megkapaszkodik a fotelben, majd ellöki magát, ezzel jelezve, hogy a mai tárgyalásunkat befejezzük. Nagy léptekkel vágtat ki a nappaliból egyenesen fel a lépcsőn.
Lánya kíváncsiskodó tekintettel figyeli apja mozdulatait, majd mikor rájön, hogy újra csak ketten vagyunk az alsó szinten visszaburkolózik könyvébe. Egyáltalán nem vesz figyelembe, vagy, hogy ott vagyok én is. Végül én is felállok indulásra készen, ekkor szeme sarkából rám pillant, de épp csak egy másodpercre. Lassú léptekkel indulok el a bejárati ajtó felé, majd egy határozott kanyarral belépek a konyha légterébe.
- Szia. - köszönök illedelmesen. Rám tekint átható barna boci szemeivel. Pillái hosszan felgöndörödve lapulnak egészen közel arcához, mikor visszanéz a könyvre.
- Kéne valami? - haját hátrasimítja, de az rakoncátlanul arcába esik. Felvonom a szemöldököm modora miatt, aztán rájövök, hogy nem is értem miért próbálom megértetni magam a múltkori után. Mély levegőt veszek, hogy visszafojtsam a dühöm.
- Semmi. - vállat vonva, indulok el végül a kijárat felé.
- Megtennéd, hogy nem szólsz hozzám, csak ha nagyon muszáj? - dünnyögi halál nyugodtan . Megtorpanok. Ajkaimat leheletnyit oldalra húzom, benne vagyok a játékban.
- Ó, igazad van, őfelségével nem lehet bármikor bármiről beszélni, mert azzal megzavarnám a puccos kis életét. - megperdülök, így szembe kerülve vele. Könyvét fejjel lefelé az asztalra teríti, jelezve, hogy teljes figyelemmel koncentrál, hogy visszaszólhasson valamit.
- Az én kis puccos életem még mindig jobb, mint a te szánalomra méltó életed, ahol a lelket kivered az emberekből, csak azért, hogy kapj Jason feketén szerzett vagyonából. Igazad van. - szemét forgatva támaszkodik meg az asztalon, hogy felállhasson. Hullámos haja a válláról leomolva fedi el felső testét amit a kissé hűvös idő miatt egy pulcsi véd.
Kínomban nevetnem kell, oldalra fordítom fejem majd egy egyszerű mozdulattal kapom el a kezét, hogy magamhoz húzzam egész közel, hogy hallja amit mondok neki. Szökni akar, de könyökénél tartom, így arca bal oldalához tudok hajolni.
- Fogalmad sincs, hogy mit miért teszek. - elhúzódóm, hogy lássam a reakciót az arcán. Ismét csak hisztisen bámulja a konyha egyik pontját. Ajkaimat hosszú mosolyra nyújtom. - Persze, pofázni tudsz, de mikor arról van szó leblokkolsz. - megrázom a fejem és elengedve ott akarom hagyni. - Nem kifejezetten érdekelsz.
- Ha annyira nem érdekelnélek, akkor nem érdekelne az sem, hogy elfelejtem-e a történteket. - nem fordulok vissza, de szinte látom magam előtt elégedett arcát, ahogy állát felemelve választ vár. - Mégis mit akarsz tőlem? - teszi fel a kérdést, ami igazából engem is foglalkoztat. Mit akarok én tőle? Még kislány.
- Fiatal vagy te még ahhoz, hogy tudd mit akarok. - vágom fejéhez mint valami bomba. Nem sokkal fiatalabb nálam, de az mindenképp látszik, hogy túlságosan éretlen ilyen téren, hogy tudja mit akarok. Magam sem értem mit látok benne. Mit várok tőle? Gyerek még, hogy megértse annak indokát, hogy mégis miért vagyok ebben a helyzetben, itt Jasonnél. Épp most csöppent bele ebbe az életbe, amiről az égvilágon semmit nem tud. Jól mondta Jason; jobb, ha távol tartom magam tőle. Jobb, ha nem vonom be ebbe az életbe.
Megrázom a fejem így kilépve a gondolataim tengeréből. Válasz nem érkezik, talán sokkoltam ezzel a kifejezéssel őt, de ez így van. Sóhajtok egyet, majd elhagyom a konyhát.
Egy héttel később
Hajamat szorgosan próbálom szárítani egy törölköző segítségével. Már másodjára sétálok végig szobámon, valami felsőt keresve hiszen, már egy jó félórája csak egy farmernadrágban mászkálok. Végül úgy döntök az ágyam végébe dobott fehér pólót választom. Arcomhoz közel húzom, elégedetten rántom meg a vállam, mikor megérzem a parfüm illatot rajta. Tökéletes. Egyszerű mozdulattal bújok bele a "V" nyakú pólóba.
Hajam ázottan hullik arcomba, miközben lehajolok dohányzó asztalomra letett mobilomért. Villogva jelzi, hogy üzenetem érkezett és miután feloldom a kóddal rájövök, hogy nem is egy. Jason sürgetve, szinte ordítozva hívott magához. Miután elolvasom azonnal reagálva nyúlok a kocsikulcsom után.
Az egész utat száguldva tettem meg. Úgy tűnt nem késlekedhetek. Fékcsikorgással parkolok le a ház előtt, amelynek kerítése előtt plusz egy autó áll. Nem foglalkozom vele, lezárom a sajátom és kapkodva futok a bejárati ajtó felé. Meglepetésemre kint a teraszon Ryan ücsörgött egy szál égő cigivel a kezében. Felvont szemöldökkel ugrálok fel mellé a verandára.
- Te nem, hogy elutaztál?
- Megjöttem. - pillant fel komoran, majd újabbat szippant nikotinjából. Nem foglalkozva vele kezemet a kilincsre helyezem és nyitnám is, mikor belülről hangos férfi ordítás hallatszik. Meglepődve lépek vissza egyet. - Üdv a pokolban! - mondja mókásan a mellettem ülő. Szemeimet nagyra nyitom, majd bemerészkedek a házba.
Először senki nem kerül elém, mintha az előbbi ordítás gazdája teljesen felszívódott volna. Lassú léptekkel sétálok át az előszobán míg lefordulva a nappaliba érek, ahol Jason fejét fogva ücsörög az egyik fotelben.
- Jason? - nem vagyok biztos benne,, hogy ő az. Nyakán tucatszámra dagadnak az erek, mint ahogy karján is. Lábával dobol a vajszínű perzsaszőnyegen. Fejét felkapja a név hallatán. Szemei vörösen izzanak. Ahogy rám pillant egyszerre dühöt is félelmet látok íriszében. Még sosem láttam ilyennek őt.
- Te! - üvölti felugorva kényelmes székéből. Hátrálni kezdek a rémülettől.
- Jason állj! - csapja be maga mögött az ajtót Ryan. Az ő arcán inkább idegesség látszik, de egyből odarohan főnökünkhöz, aki dühöngő állatként akar rám támadni.
- Mi a franc folyik itt? - a falhoz szorulok, miközben főnököm próbál lehiggadni és orrnyergét szorongatva feszíti meg állkapcsát.
- Te mondtad, hogy tud magára vigyázni. És most nézd meg! - ordít újból, majd kezeit széttárja, mintha azt várná nézzek szét gyönyörű házában. Csönd lesz úrrá a házon, fura, hogy Juliett még nem jelent meg a hangos zaj okán. Körbenézek a szobában értetlenül. Nem fér a fejembe, hogy mégis miről lehet szó. Ryan leülteti az apát, majd nagy levegőt véve felém fordul. Megköszörüli torkát, hogy ráfigyeljek. Fejét oldalra dönti, majd sajnálkozó tekintettel mondja:
- Juliettet elrabolták.
- Természetesen. - sóhajtok egyet, miután nagy nehezen levettem a szemem a konyhában felhúzott lábakkal olvasgató lányról. Jason felvonja a szemöldökét, amitől kicsit összébb húzom magam. Szedd össze magad, Harry! Ajkaimat beszívom és érdeklődve dörzsölöm tenyeremet, térdemen könyökölve. Látom a tekintetén, hogy nem nézi jó szemmel, hogy ennyire legeltetem a szemem, de nem teszi szóvá, sóhajt egyet, majd hajába túr.
- Ryan elment. - dől hátra komoly tekintettel, várva a reakciómat. Oldalra húzom a szám.
- És?
- Gondoltam, hogy nem ráz meg túlságosan. - pillant a földre, majd vissza rám - Fontos ügyre hivatkozva elutazott egy hétre, így addig - kénytelen vagyok - téged megbízni Juliett vigyázásával.
- Szórakozol?! - csattanok ki, hangomat talán túlzottan felemelem. Szemem sarkából látom, hogy a konyhában meghúzódó lány is felkapja a fejét. Jason orrnyergét simítja nyugtatásképp. Mély levegőt veszek, ajkam belső felét harapdálva várom, hogy főnököm megszólaljon és esetlegesen visszavonja előbb kitűzött feladatomat. - Jason... Nem gyerek már, tud magára vigyázni - mondom kissé halkabban és bizalmaskodva - Ráadásul Rosa is visszatért már. Semmi szükség erre. - látom, ahogy az erős férfi koponya végre megvilágosodik előttem aztán bólogatni kezd.
- Igazad van. - megkapaszkodik a fotelben, majd ellöki magát, ezzel jelezve, hogy a mai tárgyalásunkat befejezzük. Nagy léptekkel vágtat ki a nappaliból egyenesen fel a lépcsőn.
Lánya kíváncsiskodó tekintettel figyeli apja mozdulatait, majd mikor rájön, hogy újra csak ketten vagyunk az alsó szinten visszaburkolózik könyvébe. Egyáltalán nem vesz figyelembe, vagy, hogy ott vagyok én is. Végül én is felállok indulásra készen, ekkor szeme sarkából rám pillant, de épp csak egy másodpercre. Lassú léptekkel indulok el a bejárati ajtó felé, majd egy határozott kanyarral belépek a konyha légterébe.
- Szia. - köszönök illedelmesen. Rám tekint átható barna boci szemeivel. Pillái hosszan felgöndörödve lapulnak egészen közel arcához, mikor visszanéz a könyvre.
- Kéne valami? - haját hátrasimítja, de az rakoncátlanul arcába esik. Felvonom a szemöldököm modora miatt, aztán rájövök, hogy nem is értem miért próbálom megértetni magam a múltkori után. Mély levegőt veszek, hogy visszafojtsam a dühöm.
- Semmi. - vállat vonva, indulok el végül a kijárat felé.
- Megtennéd, hogy nem szólsz hozzám, csak ha nagyon muszáj? - dünnyögi halál nyugodtan . Megtorpanok. Ajkaimat leheletnyit oldalra húzom, benne vagyok a játékban.
- Ó, igazad van, őfelségével nem lehet bármikor bármiről beszélni, mert azzal megzavarnám a puccos kis életét. - megperdülök, így szembe kerülve vele. Könyvét fejjel lefelé az asztalra teríti, jelezve, hogy teljes figyelemmel koncentrál, hogy visszaszólhasson valamit.
- Az én kis puccos életem még mindig jobb, mint a te szánalomra méltó életed, ahol a lelket kivered az emberekből, csak azért, hogy kapj Jason feketén szerzett vagyonából. Igazad van. - szemét forgatva támaszkodik meg az asztalon, hogy felállhasson. Hullámos haja a válláról leomolva fedi el felső testét amit a kissé hűvös idő miatt egy pulcsi véd.
Kínomban nevetnem kell, oldalra fordítom fejem majd egy egyszerű mozdulattal kapom el a kezét, hogy magamhoz húzzam egész közel, hogy hallja amit mondok neki. Szökni akar, de könyökénél tartom, így arca bal oldalához tudok hajolni.
- Fogalmad sincs, hogy mit miért teszek. - elhúzódóm, hogy lássam a reakciót az arcán. Ismét csak hisztisen bámulja a konyha egyik pontját. Ajkaimat hosszú mosolyra nyújtom. - Persze, pofázni tudsz, de mikor arról van szó leblokkolsz. - megrázom a fejem és elengedve ott akarom hagyni. - Nem kifejezetten érdekelsz.
- Ha annyira nem érdekelnélek, akkor nem érdekelne az sem, hogy elfelejtem-e a történteket. - nem fordulok vissza, de szinte látom magam előtt elégedett arcát, ahogy állát felemelve választ vár. - Mégis mit akarsz tőlem? - teszi fel a kérdést, ami igazából engem is foglalkoztat. Mit akarok én tőle? Még kislány.
- Fiatal vagy te még ahhoz, hogy tudd mit akarok. - vágom fejéhez mint valami bomba. Nem sokkal fiatalabb nálam, de az mindenképp látszik, hogy túlságosan éretlen ilyen téren, hogy tudja mit akarok. Magam sem értem mit látok benne. Mit várok tőle? Gyerek még, hogy megértse annak indokát, hogy mégis miért vagyok ebben a helyzetben, itt Jasonnél. Épp most csöppent bele ebbe az életbe, amiről az égvilágon semmit nem tud. Jól mondta Jason; jobb, ha távol tartom magam tőle. Jobb, ha nem vonom be ebbe az életbe.
Megrázom a fejem így kilépve a gondolataim tengeréből. Válasz nem érkezik, talán sokkoltam ezzel a kifejezéssel őt, de ez így van. Sóhajtok egyet, majd elhagyom a konyhát.
Egy héttel később
Hajamat szorgosan próbálom szárítani egy törölköző segítségével. Már másodjára sétálok végig szobámon, valami felsőt keresve hiszen, már egy jó félórája csak egy farmernadrágban mászkálok. Végül úgy döntök az ágyam végébe dobott fehér pólót választom. Arcomhoz közel húzom, elégedetten rántom meg a vállam, mikor megérzem a parfüm illatot rajta. Tökéletes. Egyszerű mozdulattal bújok bele a "V" nyakú pólóba.
Hajam ázottan hullik arcomba, miközben lehajolok dohányzó asztalomra letett mobilomért. Villogva jelzi, hogy üzenetem érkezett és miután feloldom a kóddal rájövök, hogy nem is egy. Jason sürgetve, szinte ordítozva hívott magához. Miután elolvasom azonnal reagálva nyúlok a kocsikulcsom után.
Az egész utat száguldva tettem meg. Úgy tűnt nem késlekedhetek. Fékcsikorgással parkolok le a ház előtt, amelynek kerítése előtt plusz egy autó áll. Nem foglalkozom vele, lezárom a sajátom és kapkodva futok a bejárati ajtó felé. Meglepetésemre kint a teraszon Ryan ücsörgött egy szál égő cigivel a kezében. Felvont szemöldökkel ugrálok fel mellé a verandára.
- Te nem, hogy elutaztál?
- Megjöttem. - pillant fel komoran, majd újabbat szippant nikotinjából. Nem foglalkozva vele kezemet a kilincsre helyezem és nyitnám is, mikor belülről hangos férfi ordítás hallatszik. Meglepődve lépek vissza egyet. - Üdv a pokolban! - mondja mókásan a mellettem ülő. Szemeimet nagyra nyitom, majd bemerészkedek a házba.
Először senki nem kerül elém, mintha az előbbi ordítás gazdája teljesen felszívódott volna. Lassú léptekkel sétálok át az előszobán míg lefordulva a nappaliba érek, ahol Jason fejét fogva ücsörög az egyik fotelben.
- Jason? - nem vagyok biztos benne,, hogy ő az. Nyakán tucatszámra dagadnak az erek, mint ahogy karján is. Lábával dobol a vajszínű perzsaszőnyegen. Fejét felkapja a név hallatán. Szemei vörösen izzanak. Ahogy rám pillant egyszerre dühöt is félelmet látok íriszében. Még sosem láttam ilyennek őt.
- Te! - üvölti felugorva kényelmes székéből. Hátrálni kezdek a rémülettől.
- Jason állj! - csapja be maga mögött az ajtót Ryan. Az ő arcán inkább idegesség látszik, de egyből odarohan főnökünkhöz, aki dühöngő állatként akar rám támadni.
- Mi a franc folyik itt? - a falhoz szorulok, miközben főnököm próbál lehiggadni és orrnyergét szorongatva feszíti meg állkapcsát.
- Te mondtad, hogy tud magára vigyázni. És most nézd meg! - ordít újból, majd kezeit széttárja, mintha azt várná nézzek szét gyönyörű házában. Csönd lesz úrrá a házon, fura, hogy Juliett még nem jelent meg a hangos zaj okán. Körbenézek a szobában értetlenül. Nem fér a fejembe, hogy mégis miről lehet szó. Ryan leülteti az apát, majd nagy levegőt véve felém fordul. Megköszörüli torkát, hogy ráfigyeljek. Fejét oldalra dönti, majd sajnálkozó tekintettel mondja:
- Juliettet elrabolták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése