11. Fejezet - Hiszti királynő

HARRY STYLES

Rise & Fall

     Érzem azokat a kérdő pillantásokat az arcomon. Nehezemre esik felpillantani rájuk rendelt ételem ínycsiklandozó látványából - habár mióta itt vagyunk aligha nyúltam hozzá. Jason köhögésnek álcázott célzása miszerint rá kellene néznem egyenes utalás. Felkapom a fejem, mintha mit sem értenék a lány távozásából. Főnököm felvonja szemöldökét és érdeklődve felhúzza vállait. Tekintetem közte és az ifjú növendéke között ugrál. Nyelvemet végighúzom fogsoromon, majd a villát mellyel eddig csak a köretemet turkáltam, illedelmesen leteszem.
- Elnézést. - halvány mosolyt engedek meg magamnak, majd hátratolva a székemet felkelek a bordó párna kényelméből.
     Nyelek egyet, ahogy elindulok abba az irányba amerre az előbb Juliett viharzott el. Nem igazán ismerem ezt a helyet, megeshet, hogy túljárva az eszünkön egy hátsó kijáraton távozik, de miután befordulva egy folyosóra megpillantom a különböző jelzéssel ellátott illemhelyet, megnyugszok.
     Elsétálok a férfi mosdó ajtaja előtt és megállok pár méterrel arrébb, a női előtt. Nekidőlök a falnak, reménykedem benne, hogy senki más nem tartózkodik odabent rajta kívül, hisz kissé kínosan venné ki magát, hogy itt állok pontosan az ajtó előtt és egy ismeretlen nő épp belém ütközne. Fogaimat csikorgatni kezdem miközben gondolkozom. Célom sikerült, őrületbe kergetni Őt csupán jelenlétemmel és erre rátéve pár lapát beszólást talán kicsit elragadtattam magam. Valami fura érzés kerít uralmába. Várom, hogy kijöjjön és mondhassak neki valami megnyugtatót.
     Mikor az ajtó nyílni látszik elmosolyodom. Egy csontos kéz, vékony csukló és kar, végül egész felsőteste mutatkozik meg előttem, míg teljesen ki nem lép az ajtón. Egy pillanatra megrémül, nem tudja ki áll előtte, majd miután kirajzolódik előtte alkatom, arcára fancsali mosoly kunkorodik. A felettünk lógó lámpa előnytelenül világítja meg komor arcát. Szemein a düh és a fáradtság egyaránt uralkodnak el.
- Mit akarsz? - kérdi gorombán, kezével végig simít arcán, főként szeme alatt.
     Végig nézek rajta, szemei villámokat szórnak, hacsak rám pillant. Kezében tartott táskáját bal kezéből a jobb kezébe helyezi, talán felkészülve egy újabb ütésre, amit ezúttal kis csomagjával készül megtenni. Táskájának színéhez pontosan illenek a fehér ingén lévő gombok. Ez a felső szinte semmit nem mutat meg alakjából, mint ahogy a mai nap folyamán viselt bő pulóvere sem. Nadrágja viszont teljesen passzol lábaira, kiemeli vékony derekát. Mosolyom még mindig nem fagy le az arcomról. Csak bámulom őt, ő pedig engem.
- Jól nézel ki. - jegyzem meg halkan fejemet a falnak döntve. Szemöldökét összehúzza, szemeit megforgatja.
- Menj a pokolba. - táskáját hasamnak támasztja, majd kikerülve engem elindul a folyosó vége felé. Apró, ám de határozott léptekkel igyekszik minél távolabb kerülni tőlem. Halkan elnevetve magam lehajtom a fejem, majd felé nézek. Látom ahogy a folyosó végén aggódva visszanéz rám, majd szúrós tekintettel folytatja útját.
     Pár méter különbséggel sétálunk vissza eldugott asztalunkhoz, ahol Jason és Ryan mit sem törődve azzal, hogy merre jártunk ilyen sokáig, felhőtlenül beszélgetnek. Juliett egy szó nélkül leül eredeti helyére, kezeit ölébe ereszti. Miután én is az asztalhoz érkezem főnököm rám pillant. Vállat vonok, majd lehuppanok székembe. Kényelmesen elhelyezkedem, majd oldalra pillantok. A mellettem ülő lány hullámos tincsei mögül kukucskál az előttünk ülő érdeklődő szempárok felé.
- Kicsit elrontotta a gyomrát. - jegyzem meg semlegesen. Villámat kezembe veszem és folytatnám eddigi cselekedetemet - a köret piszkálást -, hogyha valaki nem kényszerítene arra, hogy rá figyeljek.
- Tudok magamtól beszélni, nem kell tolmács. - gyűlölködő sötét szeme szinte feléget. Felvonom a szemöldököm. Igazán nem értem mi baja van azzal, hogy kijelentettem valamit.
- Talán nem kéne tolmácsolnom, ha lehetne veled normálisan beszélni. - vágok vissza férfiasan, mire a mellettem ülő állkapcsa megfeszül. Mindketten tányérunkra pillantunk, míg meg nem érzem Jason pillantását magamon. Bár ő valószínűleg semmit nem ért párbeszédünkből megnyugtatom egy vállvonással, mintha azzal minden megoldható lenne.
     A vacsora folyamán sokszor esett szó Ryanről, Juliett többször is kérdezte őt családjáról, munkájáról - bár erről nem sok információt kapott -, és még személyesebb dolgokról is. Bár arcom semmi érzelmet nem mutatott kissé fúrta az oldalamat, hogy Juliettet ennyire foglalkoztatja ez a fiú. Sokszor pillantottam rá, de ő még csak rám sem hederített.
- Adjak egy szalvétát? Le kéne törölni a szád széléről a nyálat. - udvariasan kérdezősködöm, miközben közelebb hajolva a lányhoz egy szalvétát tartok felé. Lenézően rám pillant, majd arcára mosolyt erőltet.
- Ryan igazán figyelmes és intelligens. - mindketten az előttünk ülő fiatal srácra pillantunk aki épp főnökömmel tárgyal valami jelentéktelennek tűnő dologról. Borostás arcán néha megjelenik egy mosoly ami még sármosabbá teszi megjelenését. - Igazán megértem, hogy féltékeny vagy rá. - fordul vissza felém szolid mosollyal az arcán.  Felvonom a szemöldököm. Ajkaimat halk nevetés hagyja el.
- Ugyan ,- közelebb hajolok, hogy fülébe suttoghassak - féltékenynek lenni? Nyomomba sem ér a srác. - elhúzódok, hogy láthassam arc kifejezését, de bár ne akartam volna. Olyan áhítattal figyeli őt, mintha egy isten lenne, akiről le sem veheti a szemét. Érzek benne egy kis gúnyolódást, mintha ezzel akarna felhúzni, de nem fog sikerülni.
- Akkor ki kell ábrándítsalak. - jegyzi meg suttogva, tekintetét még mindig nem veszi le Ryanről. Meglepetten pislogok rá, bár csak hullámos haját láthatom már, hisz vállára ömleszti hajkoronáját.
      Kábult csalódásomból igazán csak Jason tud felébreszteni aki valószínűleg többedjére szólít nevemen én azonban nem figyelek rá. Tekintetemet felemelem miután végre visszakerülök gondolataim világából.
- Tessék? - kérdezek vissza ám Jason mosolyából ítélve valószínűleg még el sem mondta mondandóját. Erős tenyerét a mellette ülő hátára tapasztja , így mindketten rám néznek. Örömteli arcuk miatt az én arcomra is egy halvány mosoly kunkorodik. Miután főnököm kinyitotta száját már tudtam, hogy miről is fog szólni ez a hosszabb szöveg. Nyilvánvalóvá vált már mindenki számára, hogy Ryan és én "sorstársakká" fogunk válni az elkövetkezendő időben. Bár nem hinném, hogy félnem kéne attól, hogy kikerülök Jason bizalmának köréből kicsi elbizonytalanít, ahogy a mellette ülővel néha bizalmasan elbeszélgetnek.
     - Indulhatunk? - kérdi Jason, bár kijelentésnek tűnik az ő szavát hallva. Hátratolja székét, majd fáradtan felkel. Végig simít hasán, ami az idő elteltével még mindig ugyanolyan, pedig azért valljuk be; ő sem fiatal. Hívatlan vendégünk illedelmesen felsegíti Juliettet, aki egy biccentéssel és egy kedves mosollyal köszöni a segítséget.
     Míg főnököm rendezi odabent a számlát, addig mi kisétálva az étterem elé, vártuk őt. Csendes a környék, csak az autók száguldoznak mellettünk. A szél mindig belekap Juliett hajába, de ő semmit nem törődve ezzel lépeget ide-oda, hogy ne fázzon. Kabátom belső zsebébe rejtett cigis dobozból előhúzok egy szálat és a számba veszem. Külső zsebemből egy matt fekete öngyújtót vadászok elő, amivel már rutinosan gyújtom meg nikotinomat. Nekidőlök a falnak bár tudom, hogy nem szabadna itt majdnem az ajtó előtt dohányozni. Miután kifújom a füstöt fancsali képet vágva pillantok az oldalt sétálgató lányra.
- Fázol? - kérdem mire felkapja a fejét.
- Nem! - válaszol határozottan karba tett kezekkel. Lábai remegnek, csoda, hogy el nem esik magassarkújában. Akármennyire is utálom most őt, szálamat a számba véve tolom el magam a faltól. Hosszú öltönykabátomból kibújva akasztójába dugom az ujjam. A lány felé nyújtom a ruhaneműt, mire ő kissé megszeppenve emeli el tőlem. Visszadőlök a falra, sunyin figyelem Juliettet ahogy belebújik a nála több mérettel nagyobb kabátba. Mosolyogva nyugtázom, hogy bár gyűlöljük egymást legalább ennyi jó pontom van nála.
     Egy perccel később jut eszembe, hogy itt áll mellettem Ryan is aki valószínűleg kellemetlenül érzi magát. Felé fordulva kifújom a füstöt.
- Cigit? - kérdem udvariasan barátsággal a hangomban.
- Nem cigizek. - válaszol egy két másodperc gondolkodással.
- Végre egy normális fiú. - jegyzi meg mögöttem egy vékony hang. Nem nézek rá, mert meg tudnám gyilkolni pillantásommal. Juliett próbál teljesen az agyamra menni, rájött, hogy Ryannel tud a legjobban felhúzni.
- Jaj, hogy oda ne rohanjak. -  suttogok miközben újabb füst felhőt pöfögök ki magamból.
     Mint kiderült Jason kényelmesen beszélgetett el az egyik pincérnővel odabent azért történhetett meg az, hogy első cigarettám után még másodikat és harmadikat is szívhattam volna, de Juliett kijelentése után valahogy nem kívántam. Főnököm kilépése a szabad levegőre egyet jelentett tényleges indulásunkkal. Mindnyájan a kocsi azon ajtójához állunk, ahol idefele is ültünk. Beülünk a tágas autóba, de a hangulat mindent megöl. A csend körül vesz minket és kegyetlenül cseng a fülünkbe. Jason miután bekapcsolta a rádiót, azon halkan búgni kezd egy lassú dallam.
     Oldalra pillantva Juliett az ablaknak dönti fejét és bámul kifelé, míg az elölülők a szélvédőre tapadva figyelik az utat, hisz kint köd uralkodik el.
     Főnököm leparkol házuk előtt ahol az én kocsim is áll. A lány alig hogy megáll az autó, kinyitva az ajtót elviharzik - a kabátommal együtt. Viszonylag megkönnyebbül mindenki aki még bent marad. Ölembe ejtve a kezem várom a következő utasítást vagy bármit amit még Jason felém intézne. Ehelyett meglepő szavakat hallatott velem.
- Ryan, nem lenne gond, ha ma itt aludnál? Kora reggel haza viszlek, mert most rettentő köd van. - mondja sopánkodva főnököm. Bár kint tényleg hatalmas köd uralkodik én mégis leesett állal ülök a hátsóülésen és zavar, hogy engem még csak észre sem vesznek. Sőt az még inkább, hogy az eddigi üzleti kapcsolatunk során még egyetlen egyszer nem ajánlotta fel, hogy itt aludjak, erre fel a kis kedvencet már szinte az ágyába is beinvitálja.
- Semmi baj, főnök. - mondja kedvesen az újonc.
- Jason, én haza tudnám vinni Ryant. - dőlök előre, hogy végre engem is figyelembe vegyenek. Nem mellékesen rendkívül zavarna, ha Ryan épp ma itt aludna... vagyis jobb lenne, ha sosem aludna itt, ebben a házban, együtt Juliettel. Főnököm kérdőn pillant a mellette ülőre aki eldönti magában, hogy jobb lesz, ha holnap reggel elviteti magát. Az előttem ülő férfi megtámaszkodik ülése hátsó részében és hátrafordul felém.
- Ugye hazatalálsz, fiam?
     Gúnyos fenn hanggal elköszönök majd kinyitom az autó ajtaját. Erősen csapom be magam mögött, bár nem érdemelné meg egyikük sem, hogy haragudjak rájuk. Szinte azonnal gurulni kezd a kocsi egyenesen a ház háta mögé, a garázsba. Elhagyatottnak érzem magam. Mintha átvertek volna. Megrázom magam. Sóhajtva egyet kifújom magamból ezt az egész mai napot. Túl nagy feneket kerítettem Juliett piszkálása köré és én magam estem a saját csapdámba. Fáradtan sétálok pár méterre álló autómig. A slusszkulcs egyik gombját megnyomva az összes lámpa felvillan, majd kihuny. Lassú pillantásokkal nézek az előttem lévő hatalmas házra, ami a köd miatt aligha kirajzolódik előttem. Az emeleten csak egy szoba ég, az a legtisztább, legfényesebb és legláthatóbb terület az egész épületen. A fal színe vajszínű és két oldalra tűzve egy halványlila függöny. Figyelem egy darabig, míg meg nem jelenik egy árnyék. Egy alacsony árny figyel onnan, feje búbján copf, más nem is látszik belőle. Arcomra kacér mosoly kúszik ahogy figyelem Juliett alakját, ami most teljesen kirajzolódik előttem , nem úgy mint azokban a bő hacukákban - egy top lehet rajta, vagy ilyesmi. Kezét a magasba nyújtja s lassan emeli fel középső ujját is végül. Nevetni kezdek, ahogy gyerekesen hadonászik kezével.
- Hiszti királynő. - "válaszolok" kedves elköszönésére, majd kinyitva az ajtót, beszállok.