Juliett Wahlberg
 |
| War Of My Life |
- Szerinted viccnek szántam? - válaszol kérdéssel a kérdésemre, amire nem adok neki választ. Elkapom róla a tekintetem, a kezemben tartott könyvet jobban mellkasomhoz szorítom, majd kikerülve az előttem álló Harryt sétálok ki a bejárati ajtón.
- Nem azt mondtad, hogy az autód lerobbant? - kérdezem szemöldökömet felhúzva, elégedett vigyorral az arcomon, mikor Harry a kocsikulcsot pörgetve a mutatóujján lép ki utánam az ajtón. A veranda lépcsőjén megtorpan, kérdésemet hallva megfagyni látszik egy pillanatra.
- Igaz - mondja, grimasszal az arcán helyezi a kocsikulcsot kabátja zsebébe. Arcomon elégedett vigyor pihen, ahogy mély levegőt véve indul el, kezeit fekete farmere zsebébe dugva lépked le a verandáról. - Jössz? - kérdezi, mire azonnal bólintok, majd miután bezárom az ajtót és kabátom zsebébe teszem a kulcsot máris követem őt a kerítéshez.
Némán sétálunk egymás mellett, nemigazán vártam el, hogy beszélgetni kezd velem, éppen ezért nem is ér váratlanul a szótlansága, csupán azt nem tudom hova tenni, hogy elkísér.
Némán sétálunk egymás mellett, nemigazán vártam el, hogy beszélgetni kezd velem, éppen ezért nem is ér váratlanul a szótlansága, csupán azt nem tudom hova tenni, hogy elkísér.
- Nem gondoltam volna rólad, hogy szabadidődben könyvtárba jársz - töri meg a csendet nagyjából fél perccel azután, hogy magamban nyugtáztam a szótlanságot.
- Ez nem lep meg - válaszolok halvány mosollyal az arcomon. Harrynek mondania sem kell, elég valószínűnek tartom, hogy kíváncsi, miért nem lepett meg a kijelentése. - Te is olyan ember vagy, aki a külsejük alapján ítéli meg az embereket - teszem hozzá. Nem megbántani akarom, csupán tisztázom, miért is nem lepett meg az előbbi kijelentése. Tízből kilenc ember nem gondolná rólam, hogy legszívesebben a könyvtárban töltöm a szabadidőm, bár hozzá kell tennem, hogy ez csupán két-három hónapja van így.
- Te talán nem ilyen vagy?
- De igen - válaszolok azonnal, teljesen őszintén. Felesleges az ellenkezőjét hazudnom, ha egyszer ez az igazság. Tagadni is felesleges lenne, hogy őt is az alapján ítélem meg, amit látok. Nem érdekel a dolgok háttere, hiszen magamban már kialakítottam egy képet Harryről, és bár ez sajnálatos, így alakult. Egyébként is kétlem, hogy a valóság, annyival különbözne a bennem kialakultaktól.
- Már értem, miért nem szimpatizálsz velünk - reagál féloldalas mosollyal az arcán.
- Teljesen más az oka annak, hogy veled hogy viselkedem, mint annak, hogy Jasonhöz hogy viszonyulok - mondom halkan, miközben megállva a zebránál körbenézek, majd lelépek miután megállapítom, hogy szabad utunk van.
- Elhiheted, hogy ha dönthetett volna, akkor nem hagyott volna el titeket - bukik ki Harryből, bár nagyon úgy tűnik, hogy amint kimondta már meg is bánja. Tekintetét elkapja, nem néz rám, pedig tudom, hogy érzi; figyelem.
- Ne próbáld meg te is védeni. Felesleges - mondom, csak hogy könnyítsek rajta, és ismét bátran felém pillanthasson.
A téma bereked, Harry már nem válaszol előbbi kijelentésemre, hiszen ahogy elérjük a könyvtár épületét, én már nem kívánkozok erről beszélni. Efelől pedig teljesen konkrétan tájékoztatom beszélgetőpartneremet is, hiszen ő még észbe sem kap, én már a könyvespolcok felé sietek.
A téma bereked, Harry már nem válaszol előbbi kijelentésemre, hiszen ahogy elérjük a könyvtár épületét, én már nem kívánkozok erről beszélni. Efelől pedig teljesen konkrétan tájékoztatom beszélgetőpartneremet is, hiszen ő még észbe sem kap, én már a könyvespolcok felé sietek.
- Hogy tudsz ennyi időt elszöszölni itt? - lép mellém körülbelül tizenöt perc elteltével Harry, épp miközben egy újabb könyv tartalmát olvasom át. Szemöldököm az egekbe szökik, azon csodálkozom, hogy eddig nem jelent meg ilyen kérdéseket feltéve, bár végig itt volt közvetlen a nyomomba.
- Senki nem mondta, hogy kötelező jönnöd - motyogom orrom alatt, egy pillanatra sem szakítom el a figyelmem a kezemben tartott könyv tartalmáról.
- Melyik író volt az, akinek a könyve ekkora érdeklődést váltott ki belőled?
Harry kérdése meglep, hatalmas szemekkel fordulok felé, meglep milyen közel áll hozzám, mellkasom súrolja az övét. Próbálok ettől eltekinteni, határozott, - rezzenéstelen arccal nézek fel rá.
- Kétlem, hogy a neve bármit mondana neked - válaszolok, talán kissé csípősebben, mint szerettem volna. Kikerülve őt indulok egy újabb kupac könyvhöz, fejemet alig észrevehetően megrázom, mikor meghallom egyre közeledő lépteit.
- Ki tudja. Talán még tudok meglepetéseket okozni - mondja, mire halkan elnevetem magam.
- Carroll - válaszolok végül, miután úgy döntök, sokkal élvezetesebb lesz látni az arcát, amikor gőze nem lesz róla, kiről beszélek, mint a duzzogását hallgatni, ha esetleg nem mondom el neki.
- Hm. Lewis Carroll - hümmög elismerően, amitől a levegő a tüdőmben ragad. Meglepetten fordulok felé, Harry csak féloldalas mosollyal néz le rám, olyan közel áll hozzám, hogy érzem az illatát. - Az első tippem John Wyndham lett volna - teszi hozzá halkan, majd reakciót nem várva fordít nekem hátat, s indul el a könyvespolcok sokasága felé.
- Bevallom, megleptél - jelentem ki őszintén, miután kilépünk a könyvtár ajtaján, s fejemre húzom kabátom kapucniját.
- Mi a kedvenced Carrolltól? - kérdezi, miután egy féloldalas mosollyal lereagálja előbbi kijelentésem. Kérdését hallva összepréselem ajkaimat, halvány, ugyanakkor keserű mosoly terül el arcomon.
- Az Alice csodaországban - válaszolok végül némi hezitálás után. Felkapom a fejem, Harry túl hirtelen nézett rám, ezt én is érzékelem. - Mi az? Rosszat mondtam? - kérdezem kíváncsian.
- Nem, dehogy - válaszol azonnal, majd ismét maga elé bámulva sétál tovább. Ajkaimat összepréselve megyek tovább mellette, gondolkodom, mégis mivel kezdeményezhetnék újabb beszélgetést, ám végül úgy döntök, hogy talán nem kellene feszegetni, hiszen az is meglepő, hogy ennyit beszélgettünk.
A hazafelé vezető utat csöndben tesszük meg, észrevétlenül sétálunk az utcán, rajtunk kívül csupán páran lézengnek kint.
- Úgy látom apád hazaért - szólal meg Harry, mikor a ház elé érve megpillantja a fekete terepjárót. Fel sem tűnt, egészen addig míg fel nem vonta rá a figyelmem. - Én akkor megyek is - teszi hozzá, mire szemöldökömet ráncolva fordulok felé. Arcára pár másodperccel később ül ki a döbbenet, azt hiszem ő maga is rájött, hogy leleplezte magát.
- Azt hittem, hogy valami bibi van az autóddal - mondom, kezeimet összefonom mellkasom előtt, arcomon széles, gúnyos mosoly pihen.
Harry arcán féloldalas mosoly jelenik meg, állkapcsa meg-megfeszül ahogy a szájában lévő rágót rágja.
- Én is. De az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem is volt semmi baja. Csak találnom kellett egy okot.. - mondja halkabban, mint eddig. Élesen szívom be a levegőt, csak most veszem észre mennyire közel áll hozzám.
- Mire kellett okot találnod? - kérdezem, mire Harry mosolya kiszélesedik.
- Jó éjt, Juliett - mondja, válaszra nem várva fordít hátat, és indul el az autója felé.
- Harry! - kiáltok utána, még mielőtt elérné a kaput. Hangomra visszafordul, az utcai lámpák fénye megvilágítja arcát - Előfordulhat, hogy végig tudtam, hogy nincs baja az autódnak - mondom pimasz mosollyal az arcomon, majd reakcióra nem várva fordítok hátat, s megyek be a házba.
- Senki nem mondta, hogy kötelező jönnöd - motyogom orrom alatt, egy pillanatra sem szakítom el a figyelmem a kezemben tartott könyv tartalmáról.
- Melyik író volt az, akinek a könyve ekkora érdeklődést váltott ki belőled?
Harry kérdése meglep, hatalmas szemekkel fordulok felé, meglep milyen közel áll hozzám, mellkasom súrolja az övét. Próbálok ettől eltekinteni, határozott, - rezzenéstelen arccal nézek fel rá.
- Kétlem, hogy a neve bármit mondana neked - válaszolok, talán kissé csípősebben, mint szerettem volna. Kikerülve őt indulok egy újabb kupac könyvhöz, fejemet alig észrevehetően megrázom, mikor meghallom egyre közeledő lépteit.
- Ki tudja. Talán még tudok meglepetéseket okozni - mondja, mire halkan elnevetem magam.
- Carroll - válaszolok végül, miután úgy döntök, sokkal élvezetesebb lesz látni az arcát, amikor gőze nem lesz róla, kiről beszélek, mint a duzzogását hallgatni, ha esetleg nem mondom el neki.
- Hm. Lewis Carroll - hümmög elismerően, amitől a levegő a tüdőmben ragad. Meglepetten fordulok felé, Harry csak féloldalas mosollyal néz le rám, olyan közel áll hozzám, hogy érzem az illatát. - Az első tippem John Wyndham lett volna - teszi hozzá halkan, majd reakciót nem várva fordít nekem hátat, s indul el a könyvespolcok sokasága felé.
- Bevallom, megleptél - jelentem ki őszintén, miután kilépünk a könyvtár ajtaján, s fejemre húzom kabátom kapucniját.
- Mi a kedvenced Carrolltól? - kérdezi, miután egy féloldalas mosollyal lereagálja előbbi kijelentésem. Kérdését hallva összepréselem ajkaimat, halvány, ugyanakkor keserű mosoly terül el arcomon.
- Az Alice csodaországban - válaszolok végül némi hezitálás után. Felkapom a fejem, Harry túl hirtelen nézett rám, ezt én is érzékelem. - Mi az? Rosszat mondtam? - kérdezem kíváncsian.
- Nem, dehogy - válaszol azonnal, majd ismét maga elé bámulva sétál tovább. Ajkaimat összepréselve megyek tovább mellette, gondolkodom, mégis mivel kezdeményezhetnék újabb beszélgetést, ám végül úgy döntök, hogy talán nem kellene feszegetni, hiszen az is meglepő, hogy ennyit beszélgettünk.
A hazafelé vezető utat csöndben tesszük meg, észrevétlenül sétálunk az utcán, rajtunk kívül csupán páran lézengnek kint.
- Úgy látom apád hazaért - szólal meg Harry, mikor a ház elé érve megpillantja a fekete terepjárót. Fel sem tűnt, egészen addig míg fel nem vonta rá a figyelmem. - Én akkor megyek is - teszi hozzá, mire szemöldökömet ráncolva fordulok felé. Arcára pár másodperccel később ül ki a döbbenet, azt hiszem ő maga is rájött, hogy leleplezte magát.
- Azt hittem, hogy valami bibi van az autóddal - mondom, kezeimet összefonom mellkasom előtt, arcomon széles, gúnyos mosoly pihen.
Harry arcán féloldalas mosoly jelenik meg, állkapcsa meg-megfeszül ahogy a szájában lévő rágót rágja.
- Én is. De az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem is volt semmi baja. Csak találnom kellett egy okot.. - mondja halkabban, mint eddig. Élesen szívom be a levegőt, csak most veszem észre mennyire közel áll hozzám.
- Mire kellett okot találnod? - kérdezem, mire Harry mosolya kiszélesedik.
- Jó éjt, Juliett - mondja, válaszra nem várva fordít hátat, és indul el az autója felé.
- Harry! - kiáltok utána, még mielőtt elérné a kaput. Hangomra visszafordul, az utcai lámpák fénye megvilágítja arcát - Előfordulhat, hogy végig tudtam, hogy nincs baja az autódnak - mondom pimasz mosollyal az arcomon, majd reakcióra nem várva fordítok hátat, s megyek be a házba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése