 |
| Boulevard of Broken Dreams |
HARRY STYLES
Az egész lakás füstfelhőben úszik. Az ötödik cigarettát nyomom el a hamutálba. Fejem a fotel karfájáról lóg lefelé, míg hosszú lábaim az ellenkező irányba lengetem. Szabad kezemet a földre eresztem, így teljesen elterülök az ülő garnitúrán, aminek valószínűleg nem ez lenne a szerepe eredetileg. Szemeimet lehunyom és erősen beleszippantok a szobát átjáró füstbe.
Az alvás szinte szóba se jöhetett. Egyszerűen nem tudtam álomra hajtani fejem, pedig igazán fáradt voltam. Pörögtek az agytekervényeim, hihetetlenebbnél hihetetlenebb és jelentéktelenebb dolgokon kezdtem el gondolkodni. A szálak a fejemben egymást követték, egyszerűen nem tudtam leállni, mint ahogy a dohányzással sem, hisz azon kapom magam, hogy a magam mellé ejtett cigarettás dobozból egy újabbat húzok elő.
Gyakran elgondolkodom, hogy vajon mennyi időm van még hátra ennyi cigaretta mellett. Mikor elkezdtem, a gondolat, hogy tüdőrákot okoz még annyira távol volt. Most viszont szinte már itt kopogtat az ajtómon minden egyes pillanatban mikor rágyújtok. Számba veszem és épp csak egy kis apró lánggal beizzítom a gépezetet.
Az órák csak úgy repülnek. Újabb és újabb pozíciót veszek fel a kanapén feküdve, hisz mindig kényelmetlenné válik amiben épp fekszem. A Tv alá helyezett digitális órára pillantok. Mikor utoljára tettem ezt, még javában hajnal volt. 11:48 . Felsóhajtok, majd úgy döntök felkelek. Kissé nehézkes a koordináció ennyi fekvés után. Az ablakhoz sétálok, a redőnyöket lassan húzom fel, mivel szemeimet még rettentően bántja a világos. Hunyorognom kell, de lassan megszokom. Miután teljesen felhúztam a sötétítőket, kinyitom az ablakot és szinte azonnal levegő után kapkodok. A bent ragadt füst fekete ködként párolog ki a szobámból. Pár még lélegzetvétel után megtámaszkodom a párkányon és nézelődni kezdek. A Napot most a szokásosnál is jobban takarják az eső felhők. Közeleg egy nagyobb vihar amire a járdán sétálok már mind felkészültek. Esernyőkkel a kezükben sétálgatnak.
Teljesen elmerengenék és bambulnék a tájba, ha a kanapéban elbújtatott telefonom rezgése fel nem riaszt. Azonnal hátrakapom a fejem, de mivel egy rezgés után elhallgat, meg sem próbálkozom azzal, hogy felvegyem, hisz ez SMS. Nehézkesen ellököm magam az ablaktól, amit nyitva hagyok. Máris sokkal jobban érzem magam, hogy friss levegő került a szervezetembe. Bizonytalan léptekkel sétálok el a kanapéig, majd hanyatt vágom magam, mobilom előkerítése után. Rutinosan oldom fel a zárat. Megnyitom az üzenetet, kinek feladóját anélkül is tudom, hogy megnézném.
„17:30-kor találkozó a McCafféban” . Oldalra húzom a szám, szemöldökömet felrántom. Nem csalódtam, Jason alighogy felépül máris újból megbeszélést tart. Végigsimítok nyúzott arcomon. Rám férne egy jó forró zuhany. Telefonomat ugyanúgy visszadobom a helyére, majd ott hagyva mindent becsapom az ablakot és a fürdő felé indulok.
Unottan kavargatom a már rég kikért fekete kávémat. A csésze mellé helyezett két zacskó cukorból immár csak egy árválkodik. A csésze oldalának ütődő kis kanál szüntelen dallamot ad a helynek, pedig a pultnál halk zene szól. Bal kezemet előre nyújtom, hogy így zakóm felcsúszva, lássam az órát ami már lassan hat órát mutat. Felvont szemöldökkel nézek ki ismét az ablakon. Nem szokása Jasonnek a késés, most azonban már a fél óra is eltelik azóta mióta meg kellett volna jelennie. Épp zakóm belső zsebébe nyúlok, hogy telefonomat előkapjam, mikor egy fekete autó sietve áll meg a kávézó előtt. A sofőr azonnal kiugrik és zord felsőtestével határozottan csapja be maga mögött az ajtót. Már épp el is fordítanám a fejem, mikor meglátom az anyósülésről kipattanni Ryant, aki felettébb vidám és friss kinézettel követi főnökét. Meglepődött tekintettel követem lépéseiket egészen a bejárati ajtóig. Mikor kinyílik az ajtó a már teljesen kihűlt kávémat az ajkamhoz emelem és épp csak egy kicsit kortyolok belőle. Jason kabátjának zsebére tett kézzel néz körbe a helységben, mire megtalál engem az egyik boxban. Nagy léptekkel vágtat oda, majd lehuppan velem szembe. A pultnál álló felszolgáló lány azonnal ugrik, hogy felvegye a rendelését, így körülbelül egyszerre érnek az asztalhoz az újonccal.
- Mit adhatok? – kérdi mosolyogva a szőke lófarkas lány, aki félve rám pillant kacéran, de inkább a velem szemben ülőre koncentrál. Jason megrázza a fejét, majd felém fordul és már bele is vágna mondandójába, ha Ryan meg nem zavarja a rendelésével amit a lánynak ad le.
Főnököm nagyot sóhajt, megrázza a fejét és inkább figyelmen kívül hagyja, hogy épp megzavart valamit. Míg összeszedi mondandójának lényegét én erősen megvizsgálom az arcát; az erős karcolásokat és a véraláfutást ami a szája szélétől fut felfelé az arcán.
- Muszáj lesz beszélnünk. – ujjait összefonja, könyökével megtámaszkodik az asztalon. Biccentek egyet, majd újból megemelem a csészémet. Jason oldalra pillant, megvárja míg a lány Ryan elé helyezi a kért brazil kávéját. A felszolgáló lány elviharzik, a fiú pedig belekortyol italába. Hümmögő hangot ad ki majd sötét szemeit rám veti, mint főnöke. – Van egy kis gond. – szólal meg végül az idősebbik.
- Miféle kis gond? – kérdezek vissza. Közelebb hajolok, mindannyian tudjuk, hogy nem kéne hangosan beszélgetnünk.
- A tegnapi dolog… nem egyszeri eset lesz. – sóhajt Jason és aggodalmasan simít végig az arcán. Éreztem, hogy erről lesz szó. Igazából már nagyon fúrta az oldalamat, hogy mi történt tegnap este, de tudom nagyon jól, hogy nem fog olyan dolgokba beavatni, amihez nincs közöm, de most már kezdhetek aggódni. – A Blue Rose volt. – ennyi kellett nekem. Azonnal hevesebben kezdem kapkodni a levegőt, állkapcsom megfeszül. Hirtelen ezernyi emlék ugrik be erről a címről, illetve névről. Nyelek egyet, nem veszthetem el a fejem, muszáj koncentrálnom.
- Mikor kapjuk el őket? Mi a terv? – kérdezek azonnal a közepébe annak ellenére, hogy tudom, Jasonnek vannak még mellék információi.
- Nem teszünk semmi ilyesmit, kölyök. Nyugodj meg! – elkapja a csuklómat és kicsit felráz abból a transzállapotból amiben most épp vagyok.
- Tessék?! – meglepődök, tekintetem Ryanre vetül aki csak helyeslően bólogat. – Mi az hogy,” nem teszünk semmi ilyesmit”?
- Mi nem fogunk rájuk támadni, Harry. Mi nem vagyunk olyanok, mint ők. – hangja még a szokottnál is erősebb és mélyebb. – Azért hívtalak ide, hogy segíts.
- Ha nem abban, hogy kicsináljuk őket, akkor mégis miben?! – hitetlenkedem. Jason megvakarja homlokát amelyen tucat számra jelennek meg a ráncok.
- Segítenetek kell vigyázni „rá”. Így, hogy itt van, már ő sincs biztonságban. – szemöldököm felugrik, mikor rájövök Jason tényleg nem viccel. Felváltva pislogok rá, majd Ryanre akit látszólag nem lep meg a hír, ellenben velem. Fejemben hirtelen felmerül az a lehetőség is, hogy nem vállalom el ezt a súlyos és „problémás” feladatot, de mikor belenéztem főnököm aggódó tekintetébe nem tudtam mást tenni, csak bólogatni – Meg kell védenetek Juliettet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése