9. Fejezet - Mintha kicsit összegabalyodnának

HARRY STYLES

    Szemében hatalmas tűz égett, arca lángolt pedig rajtam csattant el az a bizonyos pofon. Szeme sarkában láttam egy minimális félelmet. Állam megfeszül, ahogy érzem a fájdalom végig fut rajtam. Bár nem volt erős ütés, mindenképp nyomot fog hagyni. Hunyorogni kezdek. Elkapom csuklóját mire ő ijedten próbál menekülni. Ő is érzi már tettének következményét. Kezét fejem magasságába emelem és közel húzom magamhoz.

- Ezt meg ne próbáld még egyszer. - fogaim között csak úgy sercegnek a szavak. Undorodva eldobom a karját, amitől egyensúlya megbillen, meg kell kapaszkodnia a fotel karfájában. Haja arcába libben, mögüle gyilkos tekintettel pislog felém. Fintorgok egyet, ezzel még jobban keltve benne az ellenszenvet. Higgadtan felegyenesedik, majd rám sem nézve elhagyja a nappali területét. Hallom, ahogy gyors léptekkel fut fel az emeletre. - Picsa. - nyögök majd leülök a legközelebbi fotelbe. Hiába, úgy tűnik ő sem az a higgadt ember. Forrófejű, ebben talán hasonlítunk.

     Oldalra pillantva szembe találom magam az előbb még a kezemben tartott könyvvel. Felvont szemöldökkel emelem fel újra. - Jézus... - fut ki a számon miután elolvasom a címet. A kemény lapos borítón két árnyalak látható. Mintha kicsit összegabalyodnának, körvonaluk nem kivehető. Színek kavalkádja fut át mindkettőn, míg maga az alap háttér teljesen fekete. Hümmögés járja át az egész testem, ahogy nézegetem ezt a képet. Tulajdonképpen nem is rossz. Sosem szerettem az olyan rajzokat vagy képeket amelyeknek egyértelmű történetet adott készítője ez pedig a szöges ellentéteként elég elgondolkodtatónak tűnik.

     Elnyúlok a kanapén. Lábaimat hosszasan előrenyújtom. Fejem kényelmesen belesüpped a fotel háttámlájának puha párnájába. A könyv első pár oldalát átlapozva egyből az eseményekbe belevágva kezdek el olvasni. Nem mintha olyan sok kedvem és időm lenne ehhez, de kíváncsiságom, hogy ez a nőszemély mit szerethet benne, jobban vonz.

     " Két szempár csupán mit látok belőle. Azt hittem legalább megmutatkozik előttem, ha már ilyen kedvesen beinvitált szobájába. Érdeklődve pislogok rá, várom, hogy magyarázatot adjon az elmúlt két napban történő viselkedése miatt, de ő csak figyel. Szavak helyett azonban csak tettek érkeznek. Lassú léptekkel elsétál mellettem és becsukja mögöttem az ajtót. Vérnyomásom az egekbe szökik mikor meghallom a zár kattanását. Nem fordulok meg. Nem merek. Érzem ahogy Andy karjai medencém köré fonódnak. Lehunyom a szemem. Vagy eluralkodik a félelem rajtam ahogy eddig minden nap mikor találkoztunk vagy hagyom, hogy tegye amit szeretne és reménykedek, hogy nem veszti el a fejét.

- Hiányoztál. - suttogja azzal a mély morgós hangjával amitől hideg végig fut a testemen. Nem tudok megszólalni. Teljesen elvesztem az erőm és hagyom, hogy hátam mögött állva megtartson. Érzem forró ajkait a nyakamon. Talán múltkori romantikánk nyomai még mindig ott vannak. Ujjait teljesen a hasamba mélyeszti, ami kicsit csiklandós és meleg érzés is. Tudni, hogy visszatért. Fejem oldalra fordítom, hogy belenézhessek szemeibe, amik most ijesztően zölden világítanak. Lábaim megmerevednek ahogy orra alatt egy széles, rosszat sejtető mosoly jelenik meg. Azt hiszem..."

     Hirtelen ajtócsapódást hallok az előszobából. Miután fejemet odakapva meglátom Jason zsörtölődő alakját, az eddig kezemben tartott könyvet azonnal eldobom. Felpattanok kényelmes ülőhelyemről és magabiztosan nézek szembe főnökömmel, aki nem meglepődve besétál a nappaliba és kezet nyújt.

- Hihetetlenül irritál ez a sok mocskos ember. - huppan le fáradtan az egyik kanapéra. Hatalmas kezével végig simít arcán, majd rám néz karba tett kézzel. Arcán egy csomó ránc indul, talán csak a fáradtság teszi, hisz az elmúlt egy-két hétben rengeteget dolgoztunk - Mi a helyzet, kölyök? - megrázom a fejem, majd én is leülök az előbbi helyemre. Előredőlve megtámaszkodom térdeimen és összekulcsolom ujjaimat.

- A következő feladat ügyében jöttem. - jegyzem meg diplomatikusan. Jason elmosolyodik majd jóízűen nevet egyet. Előre hajol, hogy elérjen és erősen a vállamra ver.

- Ezt szeretem benned, Harry. Gyors vagy mint a villám. - mosolya még kacérabbá válik, mutató és hüvelykujját összedörzsölve néz végig rajtam. Nem nehéz rájönnöm, hogy mire is céloz. Kicsit arrébb dőlök, hogy elérjem a farzsebem amiből azonnal több ezer dollárt kapok elő, amit az előttünk lévő üvegasztalra helyezek. Főnököm hirtelen felpattan helyéről és azonnal az asztalhoz lép. Ujját megnyalva kezdi el számolgatni az odahelyezett pénzt.

     Percek telnek el, míg Jason újra és újra megszámolja az összeget. Nyugodtan dőlök hátra a fotelben, hisz jól végeztem a dolgom. Mindig mikor a végére ér csillogó szemekkel néz rám. Megkapom azt a pillantást amiben kis koromban - sőt az egész életemben - egyáltalán nem volt részem. Talán ez az oka annak, hogy most itt vagyok az ő szolgálata alatt. Tőle megkapom a jussom és meg is becsül. Tulajdonképpen szeretek itt dolgozni, attól eltekintve, hogy mit kell tennem az emberekkel azért, hogy néhány ezer vagy száz ezer dollárt kicsikarjak belőlük.

     - Julie! - az előttem álló férfi aki eddig fel sem nézett szinte az asztalról most megszólal, valószínűleg a lépcsőn közlekedő lányhoz szól, aki azonnal meg is áll. Fejemet hátracsapom így pont szemben találom magam az említett lánnyal, aki a lépcső utolsó lépcsőfokáról készült lelépni. Bár fejjel lefelé látom, teljesen szembetűnő az az undor, ahogyan rám néz. Arcomon hatalmas mosoly terül el, hisz tudom ezzel még jobban tudom húzni az agyát. A divatnak megfelelő szűk sötét mintás farmert visel és egy egyáltalán nem az ő méretű rongyos pulcsit. Szőkés barna, egyenes haja feje tetejére kötve. Ha nem nézne ilyen gyűlölködve rám, akkor még azt is mondhatnánk, hogy jól néz ki.

- Igen ? - kérdez vissza főnököm felszólítására. Arca meglepett, most nem épp engem akar a figyelme középpontjába emelni, bár néha-néha rám pillant. Ennek ellenére én még mindig őt nézem. Lehet, hogy csak az előbbi akciónk miatt, de valami miatt nem tudom abbahagyni, hogy nézegessem.

- Ugye nem ebédeltél még? - órámra pillantok, a kismutató épp, hogy túlhaladta a kettest. Az előttem álló férfi is az óráját nézi, majd komoran visszapillant a lányra. Én is hátrahajtom a fejem.

- De. - mondja kicsit halkabban. Jason zsörtölődik egyet, hallom ahogy megtárgyalja magában a dolgokat. Közben én Julie-val szemezek aki felettébb gyilkos tekintettel pislog rám.

- Tudjátok mit? - főnököm az üvegasztalra csap, mire mindenki megretten a házban. Ölbe kapom a kezem és ijedten figyelek, mintha általános iskolában lennék és a tanárnő fegyelmezni akarna. Jason is kicsit megszeppen a hang hallatára, ő sem tervezte ennyire erősnek az ütést. Majd mosoly reppen az arcára és két karját kicsit szélesre tárva végig néz rajtam, majd megállapodik a lépcsőn állón a tekintete. - Hatkor elmegyünk vacsorázni! - kijelentése inkább felszólításnak hangzott. Nem mertem hátra nézni, de a mögöttem álló biztos meglepődhetett, hisz nem mondott semmit.

     Főnököm ott hagyva engem és a nappalit a folyosóra sétál ahol magyarázni kezd a lánynak a vacsorával kapcsolatban, hogy öltözzön ki. Oldalra pillantva megtapicskolom az elhajított könyvet, majd feltápászkodok kényelmes helyemről. Zsebre tett kézzel és lassú léptekkel közelítek feléjük. Jason háttal áll, Julie pedig pontosan szemben velem. Habár a férfivel beszélget, lopva rám néz néha én pedig elégedett mosollyal nyugtázom, hogy nyilván érdeklem, ha ennyit vizsgálgat.

- Khm... - szólok közbe a kettőjük közti "csevejnek" - Akkor én nem zavarok tovább. - lassan indulok el a bejárati ajtó felé, várva, hogy esetleg még intéznek hozzám pár szót. Nem is tévedtem akkorát, hisz Jason azonnal el is kapta a vállamat és visszafordított.

- Öltözz ki, fiam. Fél hatkor itt találkozunk! Te is jössz! - biccent egyet, majd visszafordul a lány felé aki tátott szájjal néz engem. Arcomra hatalmas, gúnyos mosoly ül ki. Egészen örülök neki, hogy még több időt tölthetek együtt ezzel a családdal, főleg, ha ezzel felhúzhatom őt ráadásul még örömömet is lelem benne.

- Pontos leszek, főnök. - mondom búcsúzóként, majd hátrafelé lépegetve diadalittasan mutogatok a lépcsőn állónak, akihez beszélnek. Legelőnyösebb ujjammal egészen a szemem sarkából az állcsontomig húzok egy "könnycseppet" ezzel is kimutatva felé érzéseimet. Megfordulva a kilincshez nyúlok, majd nyitom is az ajtót. Hatalmas mosollyal kocogok le a veranda lépcsőjéről. Zsebemből előhúzva a slusszkulcsom már nyitom is kocsimat, ami kettőt pittyegve jelzi, hogy indulásra kész.