3. Fejezet - Kesernyés íz

HARRY STYLES

cry me a river

     Egészen közvetlen mellettem, a kávézó ablakán hangosan kopogó esőcseppeket figyelem. A kis box asztalán könyökölök, így próbálom egy kézzel tartani a fejem. Az unalmasnak tűnő nap, még csak most kezdődött de már, úgy érzem, hogy szörnyű. Szeretem azt őszt, mégis most valami visszataszítót látok benne. Vastag szürke pulcsimnak végre újból hasznát vehetem. Kapucniját a fejem tetején hordom, így lelapítva göndör fürtjeimet.

     Figyelmem felélénkül mikor a parkolóban egy hatalmas terepjáró kanyarodik le,majd megáll. A lámpák hirtelen oltódnak el, ami a reggeli homályos fény ellenére is látványos. Fejemet felemelem, mikor felismerem az illetőt aki kiszáll az autóból. Dzsekijét a fejére húzza, hogy megmeneküljön a záportól és gyors léptekkel szalad a bejárati ajtóhoz. Az ajtó fölé szerelt csengő megszólal mikor határozottan benyit. Több kiszolgáló is felé pillant, de inkább visszafordulnak dolguk felé. Jason nem úgy tűnik, mint aki épp azért jött be, hogy rendeljen valamit.

     Megrázza magát. Tekintetével egy személyt keres, akit meg is talál mikor az én boxomba pillant. Összevont szemöldökkel és ideges- kissé összezavarodott- lépésekkel közelít felém, majd behuppan elém.

- Szia. - köszön mély, reggeli hangján.

- Szia. - mosolygok rá, miközben kortyolok egyet a kávémból. Kesernyés íz fut végig a torkomon. Kicsit hunyorítok és fancsali képet vágok. Nem gyakran iszom kávét. Ez is csak egy ritka alkalom.

- Szóval .... elhoztad? - egyből a közepébe vág. Szemeivel körülnéz mielőtt megállapítja, hogy beszélhetünk a dologról. A mellettem lévő barna táskába nyúlok. Nem nehéz megtalálni, hisz csak a pénz, egy fél csomag rágó és egy kis notesz van a legnagyobb fakkjában. Könnyed mozdulattal dobom az asztalra a köteget, ami enyhén puffan az anyagon. Jason mintha valami kincsre bukkant volna felcsillant a szeme és egyből magához húzta. - Szép volt, Harry. - hüvelykujját végig futtatja a zöld papírokon, majd tekintetét rám emeli. - Lenne itt még valami. - féloldalas mosolya rosszat sejtet.

- Mi ? - ajkaim elválnak egymástól. Szemöldököm összevonom és rosszalló tekintettel mérem végig azt a lapot, amit Jason felém csúsztat. Egy szürke borító fogja közre azt a két lapot, amit a főnököm pontosan nekem szánt. - Egy újabb...? - kérdezem nyugtalanul mikor meglátom az arcképét következő "áldozatomnak". Biccent egyet, de mintha kissé ideges lenne. Mintha a vesémbe akarna látni, úgy mér végig.

- Vannak más embereim is. Ha te nem vállalod akkor majd ők. - szól határozottan, amitől még a szavam is eláll. Nyelek egyet, majd bőszen bólogatni kezdek.

- Természetesen elvállalom. - jegyzem meg halkan. Jason halkan felkuncog, majd nem is törődve velem többet, a telefonját kezébe veszi és tárcsázni kezd.

      Míg ő el van foglalva a telefonbeszélgetésével addig én alaposan megvizsgálom a következő ember adatlapját. Alex Housewood. Egy elég fiatal férfi. A 20-as éveiben jár, csakúgy mint én. Talán pár évvel idősebb nálam. Megsimítom a bütykeim mikor meglátom foglalkozásként megjelölve a bokszolást. Nagyot sóhajtok. Egy pillanatra a bizonytalanság mély gödrébe esek. Olyan régóta csinálom ezt. Hihetetlen mennyi ideje már, hogy Jasonnek dolgozom. Nem is tudom, hogy ez egyáltalán munkának mondható-e. Mint valami behajtó, aki követeli a pénzt. Mintha egy gyilkoló gép lennék akit a főnök irányít és mindenkit szét szed aki nem fizeti vissza a kölcsönt.

       - Hihetetlen... - nyög fel a velem szemben ülő ezzel kizökkentve a gondolkodásból. Tenyerével végig simít gondokkal teli arcán, majd a telefont az asztalra teszi.

- Minden rendben?

- Az otthoniak megőrültek. - nevet fel halkan és értetlenül - egy kis csaj át akarja venni az uralmat otthon... De majd én megtanítom neki a leckét. - rázza meg a fejét mintha egy tanár lenne. Feláll az asztaltól, rám kacsint, mintha értenem kéne azt amit az előbb mondott, majd a megszerzett pénz egy részét az asztalra dobja. Büszkén pislogok a fizetségemért, ami csaknem a kétharmada annak, amit kiszedtem a pasasból. Mire felpillantok, hogy megköszönjem, vagy legalább valamit benyögjek neki, addigra már a bejárati ajtó csengője megszólal és Jason magas erős testalkata a terepjárója felé sétál a szakadó esőben. Ekkor az jut eszembe, hogy mikor reggel felkeltem, még egész szép idő volt.

      Felkocogok a saras és tócsás lépcsőkön. Az igencsak hatalmas magánház egyáltalán nem utal áldozatom kilétére. Felemelem azt a kis képet amin Alex arca szerepel. Becsengetek, amitől az egész ház zengeni kezd. Kissé megijedek, hogy vajon járhat-e valaki erre, de teljesen kihaltnak tűnik az utca. Pulcsim teljesen átázni látszik, mikor hirtelen kinyitja valaki az ajtót előttem. Szemembe lógó tincseimtől alig látom a velem szemben álló nálam alacsonyabb személyt.

- Jó estét. - szólal meg meglepett hangon. - Kit keres? - oldalra billentem a fejem. Felemelem a képet az arcához, amit ő nem tud, hogy lereagálni. Az esőcseppek folyamatosan csepegnek a képre, és a látásomat sem hozzák előnybe. Ugyanaz a hegyes áll, hosszúkás orr és hatalmas mélybarna szemek. Csak a haj változott. A régi hosszú szőke haja helyett, most oldalt felnyírt fazonú.

- Uram. Magának ma van a szerencse napja. - mosolygok rá. Másik kezemet a nyakához szorítom majd belököm az ajtón, hogy beljebb kerüljünk és neki is állhassunk a "munkának".